Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Adószámát törölték, és végrehajtás is indult ellene.
Finoman szólva sincs jó helyzetben az egyik, még most is a legjelentősebbek közé tartozó egyeurós bolthálózat, a One Euro Market. Ez az a cég, amelynek éveken keresztül Fodor Zsóka, a Barátok közt teleregény éppen visszatérni készülő Magdi anyus karakterét megformáló színésznő volt a reklámarca.
Három-négy évvel ezelőtti fénykorában a One Euro Market jóval több mint 30 boltot számlált, idén augusztus második felében már jóval kevesebbet. A G7.hu újságírója áruhiányról számolt be, azt is kiderítette, hogy
A tavaly év végi állapot szerint saját tőkéje mínusz 379 millió forint. Forgalma 2015-ben érte el 9 milliárd feletti csúcsát, de még a következő évben is 7,7 milliárdos árbevételt ért el, hogy aztán tavaly 18 millióra zuhanjon – írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Miközben a világ a gázai humanitárius katasztrófára figyel, az ENSZ friss jelentése szerint globálisan is riasztó a helyzet: Európányi ember éhezik.
Abban is biztos már, hogy hűtőkamrát létesítettek.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.