Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
És valószínűleg meg sem érzi majd a techóriás.
Befizette az ír adóhatóságnak több mint 13 milliárd eurós adótartozását az Apple – jelentette be Pascal Donohoe ír pénzügyminiszter. A techóriás letudta az 1,2 milliárdos késedelmi kamatot is, így a befizetés jelenlegi árfolyamon meghaladta a 4622 milliárd forintot.
Az ír adóhatóságot két évvel ezelőtt utasította az Európai Bizottság a gigantikus adótartozás behajtására. A brüsszeli testület versenyjogi felelőse 2014-ben kezdődött vizsgálatában ugyanis azt állapította meg, hogy a Dublinnal kötött egyezmény alapján az amerikai céget aránytalanul kevés adó megfizetésére kötelezték. Ez a bizottság szemében tiltott állami támogatásnak minősül.
Bár az összeg nagyjából megfelel az ír állam egyévnyi egészségügyi kiadásainak, a dublini kormány első reakciója az volt, hogy fellebbez a döntés ellen, mivel attól tartottak, hogy más cégeket is elrettenti a korábban alkalmazott ír adókedvezményrendszer miatti büntetés. Pascal Donohe mostani közleményében is úgy kommentálta a befizetést, hogy „ugyan a kormány alapvetően ellenzi a bizottság elemzését és a döntés megsemmisítését szeretnénk elérni, az Európai Unió elkötelezett tagjaként mindig is arra törekedtünk, hogy visszaszerezzük az állítólagos állami támogatást”.
Az Európai Bizottság annyira nem bízott ebben, ezért még 2017-ben keresetet indított Írország ellen, ezt most visszavonja – erősítette meg Ricardo Cardoso, a testület versenyjogi ügyekért felelős tagjának, Margrethe Vestagernek a szóvivője.
Az adó befizetése aligha vágta a földhöz a társaságot, amelynek tőzsdei értéke már meghaladja az ezermilliárd dollárt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.