Tetszett a cikk?

Nem rajong a túl alacsony adókért és következetesen fellép az igazságtalan adóztatás miatt – a magyar kormány is jól ismeri a legkeményebb EU-biztosnak tartott Margrethe Vestager fellépését. A dán politikussal budapesti látogatásán beszélgettünk.

Magyarországról nem feltétlenül tűnik így, de Margrethe Vestager Jean-Claude Juncker Európai Bizottságának legismertebb tagja, akit a bizottság terminátoraként jellemeznek, a New York Times pedig „szabályozó celebként” írt róla. A dán politikust hírnevét annak köszönheti, hogy nyíltan kiáll a pozíciójukkal visszaélő multicégekkel és cinkosaikkal, a nekik kedvezményeket kínáló tagországokkal szemben.

Az ő vizsgálata nyomán kötelezte Brüsszel az Apple-t 2016 nyarán 13 milliárd euró elmaradt adó megfizetésére (pontosabban az ír adóhatóságot ennek behajtására), a Google pedig 2,4 milliárdos bírságot kapott egy évvel később amiatt, hogy a keresési találatoknál előre sorolta saját kereskedelmi szolgáltatásait.

©

Ezek után Washingtonban rá is sütötték az Amerika-ellenes jelzőt, ám amikor budapesti látogatásán erről kérdezzük, elutasítja ezt. „Nem az a fontos, hogy milyen zászló van egy cég falán, és legyünk őszinték, az európai cégek is egész jók a szabályok kijátszásában vagy az adóelkerülésben, még akkor is, ha ők nincsenek annyira a köztudatban” – érvel.

És egyből említ is egy eléggé közismert vizsgálatot, amelyet ha nem is uniós, de európai óriáscég, a Gazprom ellen épp a napokban zárt le. A vizsgálatot három éve azért indította el Vestager, mert a bizottság úgy ítélte, az orosz gázóriás visszaél monopolhelyzetével a kelet-közép-európai országokban. A Gazprom végül megúszta a büntetést, de ennek érdekében szigorú vállalásokat tett – emlékeztet, és sorolja, hogy például a jövőben nem tilthatja meg ügyfeleinek a nekik eladott gázt továbbértékesítését, és arra is lehetőséget kell nekik adnia, hogy az árakat a mindenkori piaci viszonyoknak megfelelően alakítsák, akár egy többéves szerződés megkötése után. (A most meghosszabbított magyar–orosz gázegyezmény esetében emiatt éri a legtöbb kritika a kormányt.)

Versenytorzítás magyar módra 

Vestager lassan négy éve EU-biztos, ebben a pozíciójában mégis először látogatott most Budapestre, ahol – mint mondja – igen konstruktív hangulatban tárgyalt a magyar kormány két tagjával, Szijjártó Péterrel és Varga Mihállyal. A kormány és a hozzá tartozó versenyügyi főigazgatóság között azért elég sok vita volt az elmúlt években, bár a Gazprom miatt épphogy Magyarország érdekeit kívánta Brüsszel támogatni, és egy magyar kormány számára nem kevésbé fontos ügyben, a paksi bővítés esetében „tárcája” épphogy kiállt Budapest mellett, amikor jóváhagyta a bővítésről szóló szerződést.

Voltak azonban nem kevésbé fontos eljárások, amelyeknél térdre kényszerítette a magyar kormányt, néha az uniós gyakorlathoz képest is igencsak kemény fellépéssel. Ilyen volt a reklámadó két korábbi verziója vagy az élelmiszerlánc-felügyeleti díj progresszív változata miatt indított vizsgálat, amikor brüsszeli megítélés szerint annyira szembement a magyar törvény az uniós alapelvekkel, hogy szokatlan módon megtiltotta a bizottság az adók beszedését.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztost 2018. június 1-jén
©

„Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az Európai Bíróság évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy az is a versenyt torzító állami támogatás egyik módja, ha valaki megengedhetetlenül nagy adókedvezményben részesül. Ezeknél az adóknál pedig pont ez állt fenn. Nincs semmi bajunk a progresszív adózással, de azért azt nem lehet megmagyarázni, hogy a magasabb bevétel esetén aránytalanul nő az adókulcs is – márpedig ennél a két adónemnél erről volt szó” – mondja.

Magyarország persze speciális helyzetben van, hiszen itt a multik egyszerre kapnak a nyakukba aránytalanul magas adóterheket és részesülnek kivételes adókedvezményekben. Margrethe Vestager szerint alapvetően ez utóbbival sincs probléma, azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a kedvezményre jogosító egyezmények (tax ruling) titkosak legyenek.

 Luxleakstől egy kávéig

Ha valaki ezekkel az ügyekkel tisztában van Európában, az ő, és nem csak azért, mert történetesen hozzá tartozik a versenyjog. Főnökét, Jean-Claude Junckert éppen a bizottsági elnöki poszt átvétele előtti napon szembesítették európai újságírók azzal a több száz titkos megállapodással, amelyet luxemburgi miniszterelnöksége és pénzügyminisztersége idején kötöttek multicégek a nagyhercegség adóhivatalával, ezt követően a politikus látványosan hadat üzent ezeknek a rulingoknak.

Ahhoz persze már Vestager kellett, hogy ez ne csak üres szólam maradjon, és úgy látja, hivatalba lépése óta javult is a helyzet ezen a téren. „Egyfelől a tagállamok egymás között hoztak intézkedéseket, például a kettős adóztatás elkerüléséről vagy a céges információk adatcseréjéről. De az országokban is látunk változásokat: Luxemburgban sokkal átláthatóbb lett a rendszer, Hollandiában szigorúbb a szövetkezeti törvény, amely korábban akkor is adókedvezményt tett lehetővé egy szövetkezet esetében, ha annak mindössze egy tagja volt. De a Fiat ügye sem ismétlődhet már meg, mert ma már piaci feltételeket kell szabni a cégcsoporton belüli kölcsönügyleteknél is” – sorolja. (A Fiat amiatt kapott büntetést 2015-ben, mert úgy próbálta minimalizálni adóalapját, hogy a cégen belüli kölcsönök extrém magasan megszabott költségeit vonta le belőle – a szerk.)

©

Azt is hozzáteszi azonban, hogy ez még távolról sem a tökéletes helyzet: „Amikor biztosként esküt tettem arra, hogy megvédem az uniós alapszerződés értékeit, azzal azt is megígértem, hogy fair versenyt biztosítok az országok között” – érint egy olyan pontot, amelyet a tagországok egészen másképp látnak, mint Brüsszel. A magyar kormány például mindenkinél alacsonyabb, 9 százalékos társasági adót vár el, hogy vonzóvá tegye az országot a befektetők szemében – ezt a gyakorlatot több nyugat-európai ország, főleg a franciák bírálták korábban, Vestager azonban óvatosabban fogalmaz:

„Egy nagy dilemmával kell együtt élnünk: hogy az egyes tagországokban eltérő az adórendszer. Szerintem azonban lennie kellene egy alapszintnek, amelynél senki nem megy lejjebb. A 9 százalék nyilvánvalóan alacsony, de nem dönthetünk róla, hiszen fontos a függetlenség megőrzése” – mondja, és mikor visszakérdezünk, ezt elmondta-e Varga Mihálynak is, annyit válaszol: „kávéztunk egyet, és egyáltalán nem tűnt ellenségesnek”.

Amikor beszállunk egy Uberbe 

A bizottság és a kormány között egy dologban biztosan nincsen vita, hogy a techcégeket meg kell adóztatni, ám a megvalósítással kapcsolatban már itt sem feltétlenül egyeznek a vélemények. Varga Mihály tárcája például elébe ment a brüsszeli kezdeményezéseknek, és a reklámadó módosításával igyekezett az igája alá hajtani a Facebookot vagy a Google-t. Az elfogadásakor, 2016-ban nyíltan „Google-adóként” emlegetett indítvány persze nem hozott semmilyen eredményt, a két óriásnál landoló hirdetési bevételek után a mai napig nem fizetnek adót – és ezzel semmilyen törvényt sem sértenek meg, hiszen a cégek nem nálunk működnek.

Tisztában van az ellentmondással az Európai Bizottság is: „Elfogadhatatlan, hogy amíg a cégek átlagos adóterhe 24 százalék körül van, ezeknél a cégeknél ez az arány mindössze 10 százalékos” – mondja Vestager, aki azt is igyekszik tisztázni, hogy nem csupán az internetes cégekre kell gondolni, amikor a digitális szektor adóztatásáról van szó. „Minden szektor digitalizálódik. Most, amikor vegyipari cégóriások fúzióját vizsgáljuk, ott is szembesülünk ezzel, elég csak arra gondolni, hogy a cégeknél meglévő adatok kinek a tulajdonát képezik?”

Mindezek ellenére a bizottság nem siette el a techcégek megadóztatásával kapcsolatos javaslatai publikálását. A késlekedés oka szerinte most is az, hogy elég sok ennél égetőbb problémát kell megoldani az EU-ban, kezdve mindjárt a migrációval, vagy az éghajlatváltozással.

Másfelől viszont ha már rászánták magukat, átfogó megoldást igyekeznek találni. „Ha nem változtatunk az adózás alapelvein, akkor elveszítjük a versenyt” – utal arra, hogy a társasági adózás alapja jelenleg a cég fizikai jelenléte, a digitális szolgáltatásnál azonban erre nincs szükség. Szerinte arra kell koncentrálni, hogy hogyan keletkezik a megadóztatható jövedelem. „A Google-nál egy keresésnél, az Ubernél akkor, ha beszállok az autóba – függetlenül attól, hogy a cég hol működik” – magyarázza.

Az adózás alapelveinek megváltoztatása azonban mást is jelent: a tagországok – nem csak Magyarország – ragaszkodnak az adózásban az önállóságuk megőrzéséhez, pedig – mint Vestager fogalmaz – a globális cégek megadóztatása csak globálisan lehetséges, de ha nincs megegyezés, legalább európai szinten törekedni kell erre.

A közös tervekkel kapcsolatban korábban a magyar kormány is többször ellenérzését fejezte ki, Margrethe Vestager azonban azt mondja, budapesti találkozóin „konstruktív hozzáállást tapasztalt abban is, hogy európai megoldást találjunk”. A magyar Google-adóval kapcsolatban is pozitív. Mint mondja, ha van egy magyar megoldás, az a bizottság számára is erős ösztönző, hogy jó úton járnak.

Internet, ingyen?

A techóriásokat azonban nem csak adózási gyakorlataik miatt bírálja: „az internet csodálatos dolog, de a techcégeknek kell szolgálnia a társadalmat és nem fordítva” – fogalmaz, hozzátéve: a technológia sötét oldalát megtapasztaltuk, el kell fogadni, ha az emberek még anonim módon sem akarnak adatokat átadni a cégeknek.

„Látszik, hogy értéke lett az adatainknak, ezt mutatja az is, hogy már vannak amerikai lapok, ahol nem csak a cikkek eléréséért, vagy a reklámok eltüntetéséért fizethetünk, de van olyan előfizetési csomag, amelyben az adataink továbbítását is letilthatjuk. Azzal a tévhittel azonban szakítanunk kell, hogy az internet ingyen van. Fizetünk, és sokszor nem is pénzzel, hanem a rendelkezésre bocsátott adatainkkal, és ezt nekünk is meg kell értenünk, hiszen ez egy piac, és ezek a cégek is onnan szerzik bevételeiket.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mit jelent, ha az MTI nem jelenti, avagy Kovács Zoltán és a beteg demokrácia

Mit jelent, ha az MTI nem jelenti, avagy Kovács Zoltán és a beteg demokrácia

Népszava: Megszületett a döntés az Európai Néppárt új működési szabályzatáról

Népszava: Megszületett a döntés az Európai Néppárt új működési szabályzatáról

Mészárosék fejleszthetik az MLSZ telki edzőközpontját

Mészárosék fejleszthetik az MLSZ telki edzőközpontját