Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Akár 30 ezer forinttal is többet kaphatnak a munkavállalók.
„A versenyszféra megnövekedett munkaerő-szükséglete a közszféra egyes területein munkaerő-elszívó hatást eredményezett és egyes önkormányzati intézményeknél megkezdődött a szakemberek elvándorlása” – idézte az Mfor Hoffmann Tamást, Újbuda polgármesterét. A mai újbudai képviselő-testületi ülésen bemutatott előterjesztésből kiderül: a szociális és gyermekjóléti feladatokat ellátó önkormányzati intézményeknél a betöltetlen álláshelyek aránya 4,9 százalékról 6,3-ra emelkedett.
Emiatt az önkormányzat a szociális és gyermekjóléti intézmények szakdolgozói részére október 1-től három osztályba sorolva újbudai pótlékot ad. Az A/osztályban havi 30 ezer, a B/osztályban havi 25 ezer, a C/osztályban pedig havi 10 ezer forintot kapnak a munkavállalók.
Erre az önkormányzatnak 16,27 millió forintot kell átcsoportosítani. A pótlékot egyébként nemcsak az idei év hátralévő hónapjaiban kaphatnák meg az érintettek, hanem a tervek szerint 2019-ben is fedezetet biztosítanának erre.
Szociális dolgozók mellett óvodapedagógusokból is hiány van Újbudán, a polgármester ezt a problémát is pótlékkal orvosolná. A lakóparkok gyarapodása miatt folyamatosan bővül a kerület lélekszáma, az ellátandó gyermekek pedig azzal is gyarapodott, hogy 5 éves korról 3 éves korra módosítottál a pretanköteles kort.
A helyi önkormányzat szerint már 2017/2018-ban megnőtt a pályát elhagyók száma és a nevelőtestületi fluktuáció. A 2018/2019-es nevelési év során 118 állás üresedett meg.
Mindeközben a kormány 9000-es létszámleépítést jelentett be a közszférában.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.