Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két nap alatt, hétfőről keddre döntött a Parlament arról az előterjesztésről, amivel a lakástakarékpénztár-betétek állami támogatását egy tollvonással megszüntette a kormányzat. Bár ez a lakhatási támogatás sem volt szociálisan célzott, mégis lehetőséget adott az alacsony jövedelműeknek is lakáskörülményeik javítására. A korszerűsítésre fordítható állami támogatások kezdenek nagyjából annyira kiszámíthatóvá válni, mint a lottó ötös.
Az elmúlt években az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára a lakás-takarékpénztár jelentette az egyetlen kis összegű, könnyen hozzáférhető, rövid futamidejű és kiemelt hozamot biztosító lakáscélú előtakarékossági lehetőséget, amely a 30 százalékos állami támogatás megszűnésével egyik napról másikra elvesztette jelentőségét. A 22 éve működő, jelenleg is 1,5 millió élő szerződéssel rendelkező rendszer ilyen drasztikus és alternatíva nélküli kivezetése elfogadhatatlan és kiemelten sújtja a nehéz lakhatási körülmények között élőket – fogalmaz a Habitat for Humanity közleményében.
A lakástakarékot már havi ötezer forint befizetésével is el lehetett indítani és egészen húszezer forintos havi összegig ki lehetett használni a teljes állami támogatást. Másik előnye a minimálisan 4 éves futamidő volt, ami könnyebben belátható időtáv egy lakáscélú hitel 5-10 vagy akár 20 éves futamidejénél. Mindezek mellett a kedvező kamatozású lakáscélú hitel felvételét, akár előtörlesztését is támogatta a konstrukció, ami egyben önerőként is funkcionált, ez pedig megint csak az anyagilag kitettebb helyzetben élőket segítette. Nem utolsó sorban erős edukatív jelentősége is volt, előtakarékosságra, tervezésre, öngondoskodásra adott lehetőséget.
A fentiek alapján is érthető a lakástakarékpénztári megtakarítás népszerűsége, amely az állami támogatás nélkül elveszti legfőbb előnyét. Ráadásul nem csak kisgyermekes családok, hanem egyedülállók, párok, sőt társasházak is élhettek ezen előtakarékossági konstrukció minden előnyével, a közös épületrészekre felvett hitel törlesztésére, korszerűsítésre vagy felújításra is használható volt.
Ma Magyarországon a lakásállomány rendkívül rossz állapotú, másfélmillió ember él olyan lakásban mely túlzsúfolt, esetleg beázik, nincs benne wc, vagy sötét. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Energiahatékonysági Cselekvési Tervében közölt adatok szerint a lakások “80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek”. A Habitat szerint emiatt egyáltalán nem probléma, hogy a lakástakarékokat nem fordították “kellő mértékben” lakásvásárlásra – jóllehet az elérhető adatok alapján az utóbbi években épphogy nőtt a lakásvásárlása fordított részarány is.
A lakás-takarékpénztári betétek belátható, négy éves, illetve hitelfelvétel (tehát kockázatvállalás) nélküli konstrukciója pont a lakásfelújításra nyújtott tökéletes finanszírozást. „A lakástakarékok állami támogatásának megszüntetésével eltörölték az utolsó elérhető és kiszámítható forrást, amely hozzájárult a rendkívül rossz állapotú lakások felújításához, és közvetve ugyan, de akár energiahatékonysági beruházásokra is ösztönözte a lakosságot” írja a szervezet.
A lakhatással kapcsolatos beruházások hosszútávú tervezést igényelnek, ám mind az energiahatékonyságot javító beruházásokat segítő “Otthon Melege Program” kiszámíthatatlanul megjelenő, és szintén csak a tehetősebbek számára elérhető, utófinanszírozott támogatási formája, mind az ltp-k két nap alatt történő megszüntetése rendkívül visszaveti a háztartások beruházási kedvét. „Ez nem is meglepő, hiszen a korszerűsítésre fordítható állami támogatások kezdenek nagyjából annyira kiszámíthatóvá válni, mint a lottó ötös.”
A Habitat közleményében hangsúlyozta, hogy „évek óta szorgalmazzuk egy egységes, átfogó lakáspolitika megalkotását, mely kezelni tudná a jelenlegi súlyos lakásszegénységet - amely jelenleg Magyarországon 2-3 millió embert érint -, valamint csökkentené a szociális különbségeket. Azt, hogy erre továbbra sincs kormányzati szándék, jól jelzi, hogy a mostani törvénymódosítást két napon belüli átpréselték a törvényalkotás teljes folyamatán. A 21 éves rendszer egyik napról a másikra történő drasztikus megváltoztatása aláássa a jogbiztonságot, a folyamatból kimaradt az előzetes felmérés és értékelés, a szakmai - társadalmi egyeztetés, valamint az átfogó hatásvizsgálat.”
A szervezet szerint a Magyarországon a lakhatásra fordított közpénzek döntő többsége a tehetősebb családokat és új otthonok építését támogatja, hiányzik a szociális védőháló, a lakhatás terhét csökkentő központi támogatások jó része pedig kivezetésre került a rendszerből. Az állami költségvetésen belül egyre kisebb a szociális helyzet alapján célzott közvetlen támogatás összege (jelenleg a teljes ráfordítás, azaz 285 milliárd forint kevesebb mint 10 százaléka).
Bár a lakás-takarékpénztár állami támogatása sem volt szociálisan célzott, a jelenlegi túlfűtött albérletpiaci és lakáspiaci környezetben mégis szélesebb társadalmi rétegek számára tette lehetővé a biztonságos(abb), olcsóbb és jobb minőségű lakhatást, a hitelönrész előteremtése illetve (akár energiahatékony) felújítások révén. Megszüntetésével a kormány a kizárólag saját lakástulajdonhoz jutást szem előtt tartó és az új lakások vásárlására és építésére ösztönző csok és nok irányába tolja embereket, „egyben népesedéspolitikai eszközként kezeli a lakáspolitikát, egyre inkább kizárva ezzel a korszerűsítés és felújítás lehetőségét, valamint az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat”.
Nem is beszélve az egyedülállókról és a gyermektelenekről, akik a csokos rendszerben választhatnak aközött, hogy teljes mértékben elesnek az állami támogatástól, vagy esetleg – amennyiben lehetőségük van erre – gyereket „ígérnek” az államnak, ami ugyanakkor a gyermek meg nem születése esetén súlyos adósságba taszíthatja a háztartást.
A Habitat for Humanity üdvözli a Bankszövetség kezdeményezését a szakmai egyeztetés szükségességéről, valamint szorgalmazza a szociálisan célzott, lakhatási terheket érdemben és fenntartható módon csökkentő, a lakosság számára közvetlenül elérhető állami támogatások arányának növelését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.