Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Lounge Design készítette a telekommunikációs vállalat "tipikusan magyar" szlogenű kampányát.
A Magyar Telekom a vezető magyar kreatívügynökségek közül hárommal – a DDB-vel, az Isobarral és a Mitóval – is együtt dolgozik, a november elején indult kampányát mégis a Lounge Designra bízta.
A Kreatív három éve még "kis designcégként" írt a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge-ról, amely azonban az utóbbi időben szépen kikerekedett. Amióta ugyanis szerződést bontott a Nemzeti Kommunikációs Hivatal Kuna Tibor és Csetényi Csaba ügynökségeivel, szinte valamennyi állami hirdetés rajtuk fut keresztül.
A Lounge dolgozik egyebek mellett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Diákhitel Központ és az agrárkamara kampányain, és ott készültek a kék hátterű kormányzati plakátok is.
A Kreatív rákérdezett a Magyar Telekomnál, miért látták szükségét annak, hogy a három másik ügynökség mellett végül egy negyedikkel is közös munkába kezdjenek. A cég márka- és lakossági kommunikációs igazgatója azt írta nekik, hogy a "tipikusan magyar" attitűd újragondolásához több koncepciót is fejlesztettek, és végül – több kör után – a Lounge Design-ét választották. "A Lounge a turisztikai téren szerzett referenciái miatt került képbe: úgy láttuk, hogy ilyen háttérrel eredeti és hiteles módon tudnak hozzányúlni a >>magyar<< témához."
Szabó Béla Attila azt is hozzátette, hogy a Lounge-dzsal kötött megállapodásuk egy konkrét kampányra szól, amelynek eredményességét értékelve döntenek majd a folytatásról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.