Mészáros cégei elkezdték bekebelezni az egykori Simicska-birodalmat

A Mezort Zrt.-t egy Vörös József nevű ügyvéd vette meg, aki több szállal kötődik a volt felcsúti polgármesterhez és Orbán Viktorhoz is.

  • hvg.hu
Mészáros cégei elkezdték bekebelezni az egykori Simicska-birodalmat

Alig telt el néhány hónap azóta, hogy a korábban nagyvállalkozóként és médiatulajdonosként emlegetett Simicska Lajos szinte minden érdekeltségét eladta, máris megjelent a színen Mészáros Lőrinc, és a hozzá köthető cégek elkezdték felvásárolni a korábbi Simicska-vállalkozásokat – írja a Direkt36. Az oknyomozó portál szerint minden egy mezőgazdasági céggel kezdődött: a cégbíróságon fellelhető iratok szerint a Mezort Zrt. október 25-én került egy Vörös József nevű ügyvéd tulajdonába, aki több szálon is kötődik Mészároshoz, valamint Orbán Viktorhoz.

Vörös korábban maga ismerte el, hogy Mészáros Lőrincet képviselte egy földvásárlási árverésen, és ő a jogi képviselője annak az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által vezetett alapítványnak, amely a felcsúti Puskás Akadémiát működteti.

A Mezort Zrt. egy több cégből álló vállalat, amely tavaly mintegy 2,5 milliárd forint bevételt termelt. Azt nem tudni, hogy Vörös pontosan mennyit fizetett a cégért, és azt sem tudni, honnan volt rá pénze. Az Opten cégnyilvántartás szerint ugyanis Vörös jelenleg egyetlen más cégnek, a VRS Gold Kft.-nek a közvetlen tulajdonosa, amely kétéves működése alatt egy forint bevételre sem tett szert.

Simicska júliusban adta el érdekeltségeit egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, de már akkoriban megjelentek olyan hírek, hogy ő csak közvetítő szerepet tölt be, és a cégek idővel Mészáros köréhez kerülnek majd. Ennek első lépése most a Direkt36 szerint a Mezort tulajdonosváltása, de több, a cégbirodalom ügyeit ismerő forrás szerint hamarosan sorra kerül majd a többi érdekeltség – köztük a sokáig zászlóshajónak számító Közgép – is. Az üzletember a 90-es évek elejétől segítette a Fideszt, a szoros szövetség 2014-ben bomlott fel, ezután Simicska piaci hatalma is kezdett megroggyanni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.