Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cseppentőfej miatt félreérthető volt az adagolása a terméknek, több csecsemő is kórházba került emiatt.
Az elmúlt hetekben derült ki, hogy több szülő a javasoltnál veszélyesen nagyobb adagot (8000-16000 NE-t) adott csecsemőknek a speciális gyógyászati célra szánt tápszerként forgalmazott Eurovit D vitamin cseppekből - írja honlapján az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Mint írják, a készítmény adagolási útmutatója szerint egyértelműen legfeljebb napi 1 cseppet lehet adni a csecsemőknek 3 éves korig, és a készítmény címkeszövege is tartalmazza a figyelmeztetést, hogy az ajánlott adagot ne lépjék túl, de a kórházba került csecsemők 1 csepp helyett 1 pumpás cseppentőnyi adagot kaptak napi rendszerességgel, ez pedig napi 20-40 cseppnek felelt meg.
A terméket az OGYÉI-hez bejelentő cég végül a pumpás cseppentős kiszerelés forgalmazását 2018 decemberében megszüntette, és egy cseppentő feltéttel ellátott terméket hozott forgalomba.
Az OGYÉI viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek ellenére előfordulhat, hogy egyes szülők még jelenleg is adagolják gyermekük számára a korábban megvásárolt, pumpás cseppentővel ellátott tápszert, de akkor pontosan tartsák be az adott termék használati útmutatójában részletezett utasításokat, különös tekintettel arra, hogy a csecsemők és kisgyermekek esetében a túladagolás veszélye fokozott.
Túladagolás, illetve annak gyanúja esetén azonnali orvosi segítséget kell kérni, és kórházi kezelés is szükségessé válhat.
Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a D-vitamin hiánya a csontképzés zavarát, a csontállomány elégtelen kialakulását eredményezi, ezért alkalmazását nem szabad elhagyni. A D-vitamin adagolást minden esetben a gyermekorvos utasítását követve kell elvégezni csecsemők vagy három év alatti kisgyermekek részére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.