Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Karbantartás lesz.
Karbantartás miatt április 11-én, csütörtökön, este 6 és 8 óra között nem lehet majd elérni az Online Számla és az Online Számlázó rendszert – közli internetes oldalán a NAV.
Tavaly júliustól kötelező a vállalkozóknak online számlázni, azoknak is, akik kézzel kiállított számlákat, azaz számlatömböt alkalmaznak.
A rendszer lényege, hogy a vállalkozások által használt számlázóprogramok minden olyan számlát, amelynek áfatartalma meghaladja a 100 ezer forintot, automatikusan elküldenek az adóhatóságnak. A gazdálkodók ezen kívül lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, a többi között a partnereik számláit is megnézhetik. Természetesen csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők vagy számlacímzettek.
Az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen – akár tíz százalék alá is – csökkenhet az adóelkerülés mértéke.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.