Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után kezdődhet.
Nyáron megkezdődhet a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Azt írták: Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a – kormány és a Fővárosi Önkormányzat által a tavaly novemberben a fővárost érintő ügyek közös előbbre vitele szándékával létrehozott – Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett azzal, hogy elindítsák a 3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezését.
A főpolgármester támogatásával a Fővárosi Közgyűlés február 20-i döntésével a tervezési munkák megkezdéséhez nettó 1,2 milliárd forintot biztosított a fővárosi költségvetésben. Ezt követően a BKK, valamint a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a VIKÖTI Mérnök Iroda Kft. közötti konzorcium által 2018 őszén megkötött – nettó 2,899 milliárd forint értékű – keretmegállapodás keretében megkezdődött a feladatok lehívásának előkészítése.
"Kistestű emlősállat" miatt volt baj a 3-as metró felújított szakaszán
Az okozott rövidzárlatot, és ebből lett aztán a füst.
A közlemény szerint a hétfőn megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák az Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út közötti metróvonal engedélyezési terveit és a szükséges létesítési engedélyek megszerzését, az esetleges uniós támogatáshoz elengedhetetlenül szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmányt, valamint a XV. kerületi önkormányzat kérésének megfelelően egy esetleges rákospalotai szárnyvonal kiépítési lehetőségének vizsgálatát.
A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet – áll a közleményben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.