Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy évnyi szünet után ismét Vidus Gabriella került a médiaipar 50 legbefolyásosabb vezetőjének listája élére.
A Marketing&Média ismét elkészítette a magyar médiaipar legbefolyásosabb embereinek ötvenes toplistáját – immár tizenkettedjére. Az eddigi listákon mindig RTL-es vezető végzett az első helyen, egyet kivéve: tavaly az azóta elhunyt Andy Vajna lett a győztes.
Amíg 2008 és 2014 között sokszor szinte papírforma volt, hogy Dirk Gerkens, az RTL Klub akkori vezérigazgatója az első, azóta már nem ilyen egyértelmű a helyzet, Vidus Gabriellának nehezebb dolga van, mint elődjének – mondta Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője a listát értékelve.
A szakmai zsűri értékelése alapján a tavalyi második Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezetője idén ismét az első helyen végzett. A közlemény szerint a Top 50 eddigi első helyezettjei közül ő az egyetlen, aki nem első számú vezetőként is a lista élére került korábban – ez volt az emlékezetes 2015-ös év, amikor Dirk Gerkenst már leváltották az RTL-nél, de Vidus még kereskedelmi igazgató volt. Papírforma szerint az akkori ideiglenes vezérigazgatónak, Andreas Rudasnak kellett volna nyernie, de 2015 tavaszán a piac már biztosnak vette Vidus Gabriella kinevezését.
A második helyen Liszkay Gábor, "a KESMA ötletgazdája", a Mediaworks Zrt. elnök-vezérigazgatója végzett (tavaly 20.), míg a harmadik helyre Gulyás János, a Wavemaker ügyvezetője ért be. A tavaly még csak ötödik helyen álló szakember előrelépésében szerepet játszhatott, hogy immár a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) elnöki posztját is betölti.
A Marketing&Média szerint a Top 50 szereplőinek a negyede kicserélődött idén. Simon szerint a magyar médiapiac változásait szemlélve az elmúlt hónapokban sokaknak lehetett az az érzése, hogy ennél jóval nagyobb átrendeződés is benne van a pakliban. "Elég csak a TV2 Csoportnál még jelenleg is zajló változásokra, vagy a KESMA indulására gondolni, mondta a főszerkesztő, aki szerint utóbbi miatt esett ki a tavalyi szereplők közül Mészáros Lőrinc és Matolcsy Ádám, miután átadták médiapiaci érdekeltségeiket az alapítványnak". Az állami megbízásokat teljesítő kommunikációs ügynökségek piacán is koncentráció volt tapasztalható Simon szerint, hiszen ezt a területet már a Lounge csoport uralja. "Ezen fejlemények miatt idén megfordult az a trend, ami az elmúlt esztendőkben meghatározta a Top 50 összetételének a változását: mégpedig az, hogy egyre több politikához közeli szereplő bukkant fel a listán" – írták.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.