Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Díjnet nézte meg, hogyan teljesültek tavaly a közüzemi díjak.
Az elemzéshez a Díjneten, tavaly befizetett, több mint ötmillió számla adatait vették alapul. Tavaly a befizetések mindössze 4,8 százalékával csúsztak több mint 15 napot a fogyasztók, egy évvel ezelőtt ez az arány még 5,7 százalék volt. Javulás mutatkozott a 60 napnál nagyobb elmaradásoknál is: az áramszámlák 0,3, a gázszámlák 0,4 százalékát fizették be több mint 60 nappal a határidő után. Ez az arány a távközlési számláknál a legalacsonyabb, 0,1 százalék, míg a biztosítási típusú szolgáltatásoknál a legmagasabb, 2 százalék – írja közleményében a Díjnet.
Legpontosabban az országos cégek ügyfelei fizettek: 76,2 százalékban határidőig. A fővárosi szolgáltatók ügyfelei valamivel pontosabban rendezték a számláikat, mint a vidékieké: előbbiek 75,8 százaléka, utóbbiak 73,3 százaléka teljesített határidőre. Az elmaradásoknál hasonló a sorrend: az országos szolgáltatók számláinak 1 százalékát fizették be több mint egy hónapos csúszással, a budapesti cégeknél 3, a vidékieknél pedig 3,4 százalék volt ez az arány.
A szolgáltatás típusa alapján a legpontosabban a távhőszámlát rendezték a Díjnet rendszerét használó ügyfelek: 81,4 százalékban határidőre. A távközlési szolgáltatásokat az emberek 76,9 százaléka fizette pontosan tavaly, az áramot 76,1 százalék, gázt 74,7 százalék, majd a víz- és csatornaszolgáltatások következtek 73,2 százalékkal. Legkevésbé a biztosítási szolgáltatások díját egyenlítették ki határidőre, csak 57 százalékban.
Az is megfigyelhető, hogy a nagyobb értékű számlák befizetésével inkább késtek a fogyasztók. Míg darabszámra a kibocsátott számlák 75,9 százalékát fizették be pontosan, ha a forintértéket nézzük, akkor csak a teljes kiszámlázott összeg 73,8 százalékát tette ki. Ez a háztartások pénzügyi helyzetével lehet összefüggésben: a magasabb összegű számlák kifizetése több gondot okoz, így gyakrabban csúsznak meg ezek rendezésével.
Az összesítésből az is kiderült, hogy az elektronikus számlafizetők pontosabban teljesítenek, mint a számlákat hagyományosan rendezők. Míg a Díjbeszedő Holding Zrt. által kiállított papíralapú budapesti számláknál az egy hónapnál hosszabb elmaradás a díjösszeg 8,3 százalékát érintette tavaly, addig a Díjneten rendezett fővárosi számláknál mindössze a fizetendő összegek 3,3 százalékánál volt 30 napon túli elmaradás.
A fizetési fegyelem tavalyi javulása azért is jelentős fejlemény, mert közben 2018-ban 10 százalékkal nőtt a Díjnet regisztrált felhasználóinak száma, azaz többen és több e-számlát fizetnek pontosabban, mint egy évvel korábban – mondja Garamszegi Tamás. A Díjnet Zrt. vezérigazgatója szerint az elektronikus számlafizetést igénybe vevők tudatosabban kezelik pénzügyeiket, emellett a Díjnet mindig emlékezteti az ügyfeleket a közelgő határidőre. Az elektronikus számlafizetéssel nemcsak azért járnak jól a szolgáltatók, mert érdemben nő a fogyasztók fizetési fegyelme, hanem azért is, mert már néhány ezer ügyfél esetén is jelentősen csökkenthetők a számlázási és a befizetésekkel kapcsolatban felmerülő költségeik – hangsúlyozza Garamszegi Tamás.
Tavaly 5,6 millió fizetési tranzakciót hajtottak végre a Díjneten keresztül, egymillióval többet, mint 2017-ben. A tranzakciók összege 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról. Az e-számlafizetési platform már 30 cég számláit kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt, felhasználóinak száma meghaladja a 690 ezret.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.