Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mégpedig az egy évvel korábbi 264 millió helyett.
Mészáros Lőrinc anno egy felszámolási eljárásban szerezte meg az ásványvíz-palackozó Vivienvíz Kft.-t, amely hamarosan addigi forgalmának többszörösére kapott állami megrendelést. Tavaly pedig a MÁV kötött egy szerződést a céggel, amelynek köszönhetően újabb négy évig Mészáros vizét ihatják a vasutasok.
Mindezzel együtt is azonban közel 260 millió forintot esett az adózott eredmény. Igaz, a négymillió forint is profit, amihez egyébként 695 millió forintos árbevétel párosult. Ez utóbbi egyébként mintegy 50 millió forinttal haladja meg a 2017-es értéket az immár Mészáros lánya, Homlok-Mészáros Ágnes által vezetett vállalkozásban.
A csökkenő profitra magyarázat lehet, hogy cég követelése egy év alatt 48,7 millióról 162 millióra nőtt, miközben a kötelezettségei 232 millióról 169,7 millióra csökkentek, az eredménytartalék pedig mínusz 103 millióról közel 161 millióra emelkedett. Kiemelendő az is, hogy az egyéb bevételek a korábbi 231 millióról 46 millióra csökkentek, miközben a személyi jellegű ráfordítások 9 millióval 64 millióra nőttek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.