Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Rendkívüli közgyűlést hívtak össze a Mátrai Erőműben, hogy szétválaszthassák az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót.
A Magyar Energetikai Hivatal korábbi elnöke veszi át az operatív irányítást a Mátrai Erőműben – közölte a cég. A társaságnál június 21-re rendkívüli közgyűlést hívtak össze, hogy módosítsák az alapszabályt.
Valaska József elnök-vezérigazgató ugyanis közel 50 év ottani munka után saját kezdeményezésére visszavonult a Mátrai Erőmű Zrt.-től. Távozásával az elnöki és a vezérigazgatói pozíció szétválasztásához szükséges alapszabály-módosításról dönthetnek majd a részvényesek.
A közgyűlés határozatát követően a vállalat elnöki tisztségét továbbra is Halmi Tamás geofizikus-mérnök szakember tölti be, míg az erőmű napi operatív munkájának irányítását Horváth Péter vezérigazgató végezheti. Horváth Péter idén májusban érkezett a Mátrai Erőműhöz, közel harminc éve dolgozik az ágazatban. 2010 és 2013 között a területet szabályozó Magyar Energetikai Hivatal elnöke volt.
A Mátrai Erőmű tavaly került a Mészáros-csoport érdekeltségébe. Valaska akkor azt nyilatkozta, "a cég Mészáros Lőrinc egyik fő befektetése, ami stabil jövőképet jelent az itt dolgozóknak".
A felügyelőbizottságba bekerülhet Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek, és a Paksi Atomerőmű egykori vezérigazgatója, valamint Csapó András, az MKB Bank jogi, kormányzati és kiemelt ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.