szerző:
hvg.hu

Amit most vesz meg a Mészáros-birodalom korábbi vezetője. A szerződésekre a tényfeltáró központ birtokába jutott adatokból derült fény.

Rendszeres beszállítója volt az elmúlt években a Legfőbb Ügyészségnek és több titkosszolgálatnak is a hamarosan kormányközeli tulajdonba kerülő T-Systems Magyarország Zrt. – írta a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.

Az eddig is ismert volt, hogy az ország egyik legnagyobb informatikai vállalatának számító T-Systems gyakran dolgozik az államnak. A megbízások jelentős része azonban rejtve maradt, a cég ugyanis a szerződéseket sok esetben úgynevezett keretmegállapodásokkal nyerte el, amelyek legtöbb részlete nem érhető el nyilvánosan – olvasható a cikkben.

A Direkt36 ugyanakkor a Társaság a Szabadságjogokért jogi segítségével hozzájutott az elmúlt évek több nagy informatikai keretmegállapodásának az adataihoz.

Ebből, teszik hozzá, kiderül, hogy ezekben a keretmegállapodásoknak a részeként az állam 169 céggel kötött szerződést összesen közel 270 milliárd forint értékben, de a T-Systems messze kimagaslott a mezőnyből. A cég közel 42 milliárd forintért kapott szerződéseket a 2013-tól 2018 közepéig tartó időszakban. Ez közel a duplája volt annak, mint amennyi a második legnagyobb beszállítónak jutott.

A Legfőbb Ügyészség több mint 1,7 milliárd forintot költött el 2014 és 2018 között számítógéprendszerekre és informatikai hálózatokra a T-Systems Magyarország Zrt.-nél.

A cég összességében több százmillió forint értékben szállított termékeket és szolgáltatásokat a polgári titkosszolgálati feladatokat ellátó Alkotmányvédelmi Hivatalnak és a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatalnak, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak és a Terrorelhárítási Központnak is – írták.

És akkor a 4iG szépen megkéri Matolcsyékat, adjanak pénzt a T-Systemsre

Nem folytatja az együttműködést a Microsoft a T-Systems-szel; csúszik a 3-as metró felújítása; aranybányát nyithat meg az állam a dohány-kiskereskedelmi ellátónak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

A T-Systems Zrt.-t jelenleg tulajdonló Magyar Telekom azzal hárította el a Direkt36 kérdéseit, hogy az érintett állami szerveketet kell megkeresni. Ők mindannyian hangsúlyozták, hogy a T-Systems csak az adott szerződések teljesítéséhez szükséges információkhoz jutott hozzá, a hatóságok saját belső adataihoz azonban nem kapott hozzáférést.

A T-Systems „kizárólag a szerződésszerű teljesítéshez szükséges adatokat ismerhette meg, így az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat alaptevékenysége során kezelt adatokhoz nem férhetett hozzá” – közölte például a Belügyminisztérium kommunikációs főosztálya, és hasonló válaszok érkeztek a többi szervezettől is.

A BM annyit hozzátett, hogy az „Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat beszállítója – jelen esetben a T-Systems Magyarország Zrt. – csak biztonsági ellenőrzésen átesett, illetőleg a Minősített Beszállítók Jegyzékén szereplő, átlátható cég lehet”.

A BM nem árulta el, hogy mennyi időre szól a T-Systems minősítése, de közölték, hogy ha a jegyzéken lévő cégeknél tulajdonosváltás történik, akkor felül kell vizsgálni a minősítést.

A T-Systems Zrt. jelenleg a Magyar Telekom kizárólagos tulajdonában áll, de hamarosan egy kormányközeli üzletember, Jászai Gellért érdekeltségébe fog kerülni. Jászai korábban Mészáros Lőrinc üzleti birodalmának központi cégeit vezette, majd informatikai cége, a 4iG júliusban jelentette be, hogy megállapodást kötöttek a Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról. A közlemény szerint a tényleges felvásárláshoz még szükség van átvilágításra és egyéb folyamatok lezárására, de „a tranzakció zárása 2019-ben várható”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A lebombázott Aleppóban turistáskodott egy lány, és levideózta az egészet

A lebombázott Aleppóban turistáskodott egy lány, és levideózta az egészet

Beck Zoli is beszállt a pécsi kampányba

Beck Zoli is beszállt a pécsi kampányba

Megvan az angol szóhasználat a gendersemleges emberekre

Megvan az angol szóhasználat a gendersemleges emberekre

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

22 régészeti lelőhely pusztulhat el Trump ötlete miatt

22 régészeti lelőhely pusztulhat el Trump ötlete miatt

Nem hiszik a beruházás ellen tiltakozók, hogy bombát találtak a Fertő tóban

Nem hiszik a beruházás ellen tiltakozók, hogy bombát találtak a Fertő tóban