Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Közérdekű adatigénylésre adták ki a víziközműprojektek már odaítélt támogatásainak listáját.
Mészáros Lőrinc cégei nagyjából 70 milliárd forint értékben nyertek el építkezéseket a víziközműprojektre már megítélt 240 milliárd forintból – írta meg a 24.hu. Ez az a program, amelyet az EU súlyosan szabálytalannak ítélt, ezért akár 60 milliárd forint támogatást is megvonhat. Az uniós revizorok szerint a 24 nyertes közül csak 4 nyert érvényes ajánlat alapján.
Ugyan csak két régióban futott be Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a legtöbb megrendelést mégis a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte el az Euroaszfalttal közösen: 17 szerződést köthetett összesen mintegy 70 milliárd forintra. Ez csaknem 30 százaléka az összes víziközműmunkáknak.
A többieknek legfeljebb 10 százalék jutott, és csak négy formáció nyert 20 milliárdnál többet. A Magyar Vakond Kft. 24 milliárd, Dunai György cégei, az Euroaszfalt és a Betonútépítő 23 milliárd, a Szabadics Zrt. 22 milliárd, a Colas Alterra Zrt. pedig bő 20 milliárd forintra szerződhettek. A legkevesebbet, 13,6 milliárdot a Swietelsky vitte el, a Strabagnak pedig 17 milliárd jutott.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.