Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben, miközben több ezer dolgozó hiányzik a pultok mögül. A kereskedelmi szövetség főtitkára szerint így is 1200 milliárd forintot fognak költeni a magyarok.
Az áruházak több száz szezonális dolgozó bevonására készülnek a következő hetekben, miközben akad olyan üzlet, amelyben a szűkös munkaerő miatt már novemberben is előfordult termékhiány - írja a Magyar Nemzet.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy harmadik éve küzd jelentős munkaerőhiánnyal a terület, a statisztikák szerint nagyjából hatezer dolgozó hiányzik, az idén ugyanakkor nem romlott tovább a helyzet a 10 százaléknál magasabb átlagbér-emelkedés miatt.
Már nem csupán az e-kereskedelemben indult meg az idei karácsonyi bevásárlási szezon, hanem a hagyományos üzletekben is. Csak decemberben több mint 1200 milliárd forintot költhet a lakosság, az ajándékozásra fordított összegek várhatóan magasabbak lesznek a tavalyiaknál - mondta Vámos György.
Úgy vélekedett: nem kell attól tartani, hogy áruhiány vagy akadozó ellátás fordulna elő bármely, napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletben.
Idén karácsonykor egyhuzamban hat napot pihenhet a lakosság, a kereskedelmi szövetség szerint viszont akkor sem kell attól félni, hogy ne lenne nyitva tartó bolt az országban - olvasható a Magyar Nemzetben.
Egyébként már négy éve nő a munkaerőhiány, jelenleg több mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül, és évente nagyjából 50 ezerrel nő ez a szám. Ráadásul a tendencia a következő néhány évben legfeljebb lassítható – derül ki a BDO Magyarország elemzéséből.
A legnagyobb gond jelenleg az iparban, ezen belül is a feldolgozóiparban érzékelhető, ezt követi az egészségügy és a szociális ellátás, majd a kereskedelem és a vendéglátás.
(Képünk illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.