Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy villamos távvezeték kiváltása az oka annak, hogy vélhetően fél éves csúszással adják majd át a Cegléd és Abony közötti szakaszt.
Egy Szolnok és Cegléd közötti 22 kilovoltos távvezeték kiváltása húzódik, ami miatt hat hónappal csúszik a Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz befejezése – írta meg a Napi.hu. A Mészáros Lőrinchez közeli, Szijj Lászlóhoz köthető Duna Aszfalt Kft. nyerte el a szakasz építésére kiírt közbeszerzést, a becsült 23,5 milliárd forint helyett 26,3 milliárd forintért.
Az M4-es autópálya körül a Simicska–Orbán ügy kirobbanásakor kezdődtek a bajok, majd per nélkül megállapodott a kormány az érintett cégekkel, amelyek ellen kartellezés gyanúja miatt indított eljárást a Gazdasági- és Versenyhivatal. Az ügy lezárása és az építkezések újraindítása után az M4-es már nem autópályaként, hanem kétszer kétsávos gyorsforgalmi útként készül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.