szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Teljesen növényi alapú mártások, szószok forgalmazásába kezd a Tesco brit változata.

Sokféle vegán szósszal rukkolt elő a brit Tesco, miután az egyik ilyen majonéz eladásai az egekbe szöktek: a termék 400 százalékos keresletnövekedést produkált az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Az élelmiszerlánc vonatkozó sajtóközleménye szerint egy teljesen növényi alapú ételízesítő-családot kezdenek forgalmazni. Az új szószok közt mangós, teriyaki és barbacue ízesítésű is lesz. Derek Sarno, a Tesco illetékes igazgatója szerint ők is tapasztalják, hogy az új évszázadban többen keresik a vegán ételeket, ám nem minden szupermarket tudott reagálni erre a keresletre.

A szószok, illetve mártások mellett a Tesco brit ága vegán szendvicsekben és wrapekben is gondolkodik.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Sztojcsev Iván Vállalkozás

Miért is kell zászlóerdő a hentespultokba?

Ezer bolt sincs az országban, ahol zászlóval kell megjelölni a sertéshús származási helyét. A legtöbb vásárló nem arra kíváncsi, hogy a saját országából érkezik-e egy hús, sokkal inkább az EU-n kívüli termékkel szemben bizalmatlan.

Bauer Tamás: Ungár Orbán oldalán

Bauer Tamás: Ungár Orbán oldalán

Nemcsak a dolgozóknak, a cégeknek is nagyon nehéz átállniuk az otthoni munkára

Nemcsak a dolgozóknak, a cégeknek is nagyon nehéz átállniuk az otthoni munkára

Törökország lesz az újabb Olaszország?

Törökország lesz az újabb Olaszország?