Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Ryanair vezérigazgatója szerint egyszerűen nem tud profitot termelni a Ryanair, ha üresen hagyják a középső ülést, ráadásul úgy gondolja, ennek egészségügyileg sincs értelme.
Ha júliusban jelentősen enyhítik az utazási korlátozásokat Európában, a Ryanair sorra indítja majd újra korábbi járatait, októberre már 80 százalékuk üzemelhet – mondta a Financial Timesnak adott interjút Michael O'Leary.
A Ryanair vezérigazgatója a közegészségügyi helyzet miatt földre parancsolt repülőgépeken nem szabad üresen hagyni a középső üléseket, amikor majd újra levegőbe emelkedhetnek. A BBC felidézi, miután olyan nagy légitársaságok, mint az Emirates, az easyJet vagy a Delta is ennek bevezetését tervezi, felmerült annak lehetősége, hogy egyes államok kötelezővé teszik ezt az országot érintő járatokon.
"66 százalékos kihasználatsággal nem tudunk gazdaságosan működni" – így számol az írországi székhellyel működő légitársaság vezérigazgatója. A médiaszereplései sirán magát gyakran elragadtató O'Leary azt mondja:
ha az ír kormány bevezeti ezt a szabályt, akkor fizesse ki a középső üléseket, máskülönben a Ryanair gépei nem fognak felszállni.
A vezérigazgató szerint a közpéső ülés kihagyásának járványügyi szempontból sincs értelme, hiszen így sem biztosítható a WHO által ajánlatosnak tartott 2 méteres távolság az utasok között. O'Leary inkább azt az ázsiai gyakorlatot tartja követendőnek, hogy a repülőtereken mindenki testhőmérsékletét mérjék, illetve kötelező legyen a maszkviselés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.