Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A G-nap után indult be igazán a NER-közeli vállalkozók szekere.
Míg a 2010 utáni Fidesz-időszak első felében az egyeduralkodónak mondott Simicska Lajos Közgép Zrt.-je nagyjából 500 milliárd forintos bevételre tett szert, addig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Mészáros-, Szíjj-, Garancsi-féle, illetve Tiborcz-közeli alapcsapata már négyszer ekkora, vagyis 2000 milliárdot, számolta ki a Valaszonline.
A portál azt írja, hogy a bevételből legalább 220-230 milliárd forint haszont értek el a vállalkozók, hétszer annyit, mint amennyit Simicska szerezhetett annak idején.
Ami a nyereségességet illeti, külön kiemelendő, hogy a G-nap után Mészáros Lőrinc és Szíjj László bravúrja; ők majdnem 2,5-szer intenzívebben termelik a profitot, mint a Hír Tv volt tulajdonosa.
Míg Simicska 6,8 százalékos haszonkulccsal dolgozott a saját öt éve átlagában, a felcsúti lobbikör 15-16 százalékossal.
A Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozók 10 százalék körüli haszonkulccsal működtek, miközben a tíz- és százmilliárd forintos megrendeléseket csatornázó építőipari piacon az tekinthető többé-kevésbé normálisnak, ha egy-egy érdekeltség az árbevétele 2-4 százalékát képes adózott eredményként megőrizni, írja a portál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.