Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Fél éven keresztül bele-belenyúlt a lemezkazettába.
Fél éven keresztül heti rendszerességgel lopott a munkáltatójától egy 65 éves nő – írja a police.hu.
A tettes egy bábolnai munkahelyen dolgozott takarítóként, így minden helyiségbe könnyen be tudott jutni: abba az irodába is, ahol a cég a bevételét tartotta.
A nő január és június között többször is belenyúlt az irodai lemezkazettába, alkalmanként több százezer forintot is elvett. Fél év alatt 23 millió forintos kárt okozott.
A pénzből később kerti gépet, ruhákat, üdülést fizetett ki, valamint bútorokat, elektronikai termékeket és sporteszközöket vásárolt, és lakásfelújításra is költött.
A munkáltató feljelentését követően a komáromi rendőrök azonosították és előállították a nőt a kapitányságon. A nyomozók a lopott pénzből vásárolt termékeket, illetve több mint hat millió forintot is lefoglaltak.
A nő beismerte a bűncselekményt, büntetőeljárás indul ellene.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.