Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai óriáscég közölte a munkatársakkal, hogy igazgatói engedéllyel állandó jelleggel otthonról is dolgozhatnak.
A Microsoft a koronavírusjárvány miatt kialakult új munkarendet a jövőben is lehetővé teszi, azaz hosszú távon várhatóan az irodai és az otthoni munkavégzés valamiféle keveréke állandósulhat. Ezzel olyan riválisait követi, mint a Facebook vagy a Twitter.
Egyes munkaköröknél nyilván nem működik a távmunka, így például a hardware-rel foglalkozó alkalmazottaknál – közölte a Microsoft. De sokan otthonról is végezhetik a munkájukat.
A járvány első hullámában, áprilisban az USA-ban a foglalkoztatottak 42 százaléka dolgozott részben vagy teljesen otthon – mondta Nicholas Bloom, a Stanford Egyetem közgazdász professzora. Ez az arány ugyan augusztusban 35 százalékra csökkent, de a járvány előtt mindössze 2 százalék volt.
Bloom szerint a munkavállalók kezdetben lelkesedtek a távmunkáért, amely hatékonynak bizonyult. De a hónapok során a hátrányok is jelentkeztek. A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella egy minapi konferencián például rámutatott arra, hogy összemosódott a magánélet és a munka határa.
A járvány utáni időkre tervezve a vállalatok valószínűleg hibrid munkarendben gondolkodnak, például két nap otthon, három nap az irodában – vélekedett Bloom. A professzor szerint, ha egyszer a járvány lecseng vagy véget ér, a régi munkavégzés nem fog visszatérni. Úgy vélte, sem a kizárólagos irodai munkavégzés, sem a csak otthoni munka nem ideális.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.