Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hétvégi és a délutáni műszak 15 százalékkal emeli meg a dolgozók bérét.
Sokáig az IKEA nem hozta nyilvánosságra a belépő béreket, azonban most egy Pénzcentrumnak adott interjúban elárulta ezeket a cég a People & Culture részlege.
A menedzser elmondta, egy kezdő teljes munkaidős pénztáros alapbére bruttó 240 ezer forint, míg egy kezdő eladóé 260 ezer forint. Azt is hozzátette, erre jönnek rá a pótlékok és egyéb juttatások, ilyen például a kedvezményes dolgozói étkezés. „Ezekben a pozíciókban munkatársaink hétvégén és délutáni műszakban is dolgoznak, ez az alapbérüket megközelítőleg 15 százalékkal emeli meg” – mondta.
A menedzser szerint a bérek megállapításánál figyelembe veszik még a munkatársak szakértelmét, kompetenciáját, illetve teljesítményét is.
Arról is beszámolt az IKEA munkatársa, hogy tavaly a járványhelyzet ellenére 8,5 százalékos növekedéssel, és 98 milliárd forint teljes árbevétellel zárta. Elbocsátások nem voltak, a dolgozóik száma 13 százalékkal növekedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.