Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Sokkal felkészültebben érné a magyar bankokat a tavalyihoz hasonló eset, amikor kiberbűnözők zsarolták meg őket. Egy kiberbiztonsági rendelet is készül a jegybank informatikai felügyeleti főosztályának vezetője szerint, és nemsokára érkezik egy új uniós direktíva is, a változások pedig mindenkit érinteni fognak.
Magyarországon eddig példátlan léptékű és intenzitású kibertámadás történt tavaly szeptember végén, melyben több bank is érintett volt – többek között erről kérdezte Biró Gabriellát, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) informatikai felügyeleti főosztályának vezetőjét a Portfolio. Biró erről azt mondta:
A nagy szereplőknek vannak erre technikai megoldásaik, és akiknek eddig nem volt, azok is vásároltak ilyet tavaly. Fel vagyunk készülve egy esetleges következő támadásra.
Az MNB idei IT-vizsgálatai alapján ugyanakkor a bankoknál meglepően sok elavult rendszer van. A főosztályvezető szerint ez jelenti továbbra is legnagyobb problémát.
Az MNB-vizsgálatok fókuszában kiemelt terület a kiberbiztonsági ellenállóképesség. Biró erről azt mondta a lapnak, egy rendelet is készül, ami ezt a területet fedi majd le. Közeleg a DORA, egy uniós szintű direktíva bevezetése is, mely egységesíti a pénzintézetek felé támasztott IT-elvárásokat. Biró szerint az új szabályok gyakorlatilag minden szereplőt érinteni fognak.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?