Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nemzeti iparfejlesztés ürügyén sorra születnek az állami hátszéllel, állami megbízásokon hízó kormányközeli vállalatok, ennek újabb példája a Barna Zsolt tulajdonában lévő Ganz Transzformátor.
Barna Zsolt még javában az OTP Banknál lépegetett felfelé a ranglétrán, amikor 2015 legvégén 60 százalékos részesedéssel megalapította a ForestVill Kft.-t, méghozzá rendkívül gyümölcsözőnek bizonyuló üzleti stratégiával. A Forest-Vill a közbeszerzésre köteles áramszolgáltató cégek infrastruktúrájának fejlesztésére specializálódott, és nagy sikerrel kezdte meg a nagyfeszültségű hálózatok felújítását, az elektromos állomások telepítését és a villanyoszlopok felállítását. Az állami megrendeléseken felhízott vállalkozást tavaly áprilisban eladta egy svájci bejegyzésű cégnek, így máris új befektetésekre alkalmas szabad tőkéje lett.
Mészáros Lőrinchez igazolt az OTP volt vezérigazgató-helyettese
A koronavírus-járvány első hullámában fizetésképtelenné vált egy nagy múltú vállalat, amely akkor már nem a Ganz, hanem az indiai befektető által bevezetett CG Electric Systems nevet viselte. Ezt a kormány azonnal meghozta határozatát, és 2020. július 8-án stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette, így a gyártelepek az állami felszámolóhoz kerültek. A kormányhatározat után két nappal pedig megalakult a Ganz Transzformátor Kft., amelynek egyedüli tulajdonosa Barna Zsolt, és amely a gyárat bérbe véve tavaly szeptembertől újraindította a termelést. Az állami felszámoló augusztusban árverésre bocsátotta a két gyárat. A liciten egyedül Barnáék jelentkeztek, és bemondták a kikiáltási árat, az 5 milliárd 175 millió forintot.
A cikk teljes terjedelmében ez e heti HVG hetilap Fókuszban rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.