Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ha az év végéig nem veszik fel az oltást az egyetem alkalmazottjai, akkor fizetés nélküli szabadságra küldik őket.
Kötelezővé tették az oltást a szegedi egyetemen dolgozóknak, ha 45 napon belül nem veszi fel az intézményben bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott a vakcinát, akkor fizetés nélküli szabadságra küldik őket. Az utasítás vonatkozik a megbízási szerződéssel foglalkoztatottakra is, ha ők nem védettek, akkor az egyetem felbontja velük a szerződést. Új munkaviszony sem létesíthető a védettség igazolása nélkül.
Hétfőn adott ki a szegedi rektor és kancellár együttesen egy utasítást az oltásra vonatkozóan. Ebben az áll, ha a fizetés nélküli szabadság megkezdése után oltatja be magát az egyetemi dolgozó, akkor azonnal felveheti a munkát, de ha ekkor sem, akkor elbocsájtják az intézménytől. Egészségügyi indokkal nem köteleznek senkit oltásra, de azt megfelelő igazolásokkal kell alátámasztani. Az utasításban azt is sorolják, hogy a már meglévő védettséget milyen dokumentumokkal lehet igazolni.
A közelmúltban Botka László, Szeged polgármestere jelentette be, hogy az önkormányzati intézményekben nem lesz kötelező a vakcina. Egyfelől azért sem, mert Botka szerint a kormány áthárítja a felelősséget a munkáltatókra, másfelől pedig azért sem, mert ezeknél a cégeknél és intézményekben 82 százalékos a dolgozók átoltottsága. Szeged nem áll rosszul, a város lakossága a felmérések szerint magasan az egyik legmagasabb átoltottsággal bíró város.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.