Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
Facebookos videóban kelt ki Bige László ellen Nagy István.
Folytatódik az üzengetés a kormány és Bige László között. Ezúttal Nagy István agrárminiszter tett ki a Facebook-oldalára egy videót, amelyben arról beszélt, hogy „a baloldali milliárdos ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot”. Szerinte a Nitrogénművek Zrt. mesterségesen tartotta drágán a műtrágya árát. De még ennél is tovább ment, azt mondta:
a nagyvállalkozó hét éven keresztül nemcsak a magyar gazdákat, hanem minden magyar kenyér-, gyümölcs- és zöldségvásárlót megkárosított.
A Nitrogénművek Zrt. pénteken közölte: egy egyeztetésen, amelyre a cég képviselőit nem hívták meg, a Nemzeti Agrárkamara kilátásba helyezte, hogy az állam át is veheti a műtrágyagyár üzemeltetését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a gazdálkodók azt várják el, hogy a magyar műtrágyák az országon belül maradjanak. „Ha a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László úr így folytatja (műtrágyaexporttal és áremeléssel), akkor komolyabb állami beavatkozásra lehet szükség.” A cégnél azt állítják, folyamatosan kínálnak műtrágyát a magyar gazdálkodóknak, közép-európai piaci árszinten.
Bige érdekeltségeire nemrég összesen 11,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A milliárdos erről azt mondta, „a legnagyobb problémája a hatóságoknak a bírósággal van, mert a bíróságokat, úgy tűnik, egyelőre még nem tudta maga alá gyűrni a hatalom”.
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
2025. július 10-én lezárult a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázat. Július 15-étől új forgóeszköz-finanszírozási lehetőség nyílt meg a feldolgozóipari mikro- és kisvállalkozások számára.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Régóta határérték felett mozgott az összkoleszterinszintem, és egy nap eljött az a pont, amikor úgy éreztem, harmincasként változtatnom kell az életemen ahhoz, hogy idős koromban is egészséges maradjak. Így sikerült megtennem az első lépéseket.
„Mindent megtettetek, hogy ártsatok a fiataloknak. Hoffmann Rózsától Balog Zoltánon át odáig, hogy bekúrtátok inkább az egész oktatást a rendőrség alá, mert más tervetek nem is volt, mint hogy kuss legyen.”
Három másik, magyar érdekeltségű ügyben is előreléptek.
Folytatódik a józsefvárosi önkormányzat jogfosztása.
Tanksapkán, töltőpisztolyon lehet látni.
Ajánló a HVG legfrissebb számából.