Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az adóhatóság szerint eltitkolta valós jövedelmét.
Az egyik legtöbb követővel rendelkező kínai videóstreamer, Viya óriási, 1,34 milliárd jüanos (mintegy 68,5 milliárd forintos) büntetést kapott a kínai adóhatóságtól, miután 2019-ben és 2020-ban is eltitkolta valós, meglehetősen jelentős mértékű bevételeit. A több tízmilliós követővel rendelkező influenszer számláit befagyasztották.
Viya a Weibón azzal kommentálta a döntést, hogy „mélységesen sajnálja” a történteket. „Teljes egészében elfogadom az adóhatóság ítéletét” – írta a BBC szerint.
A mostani, adóelkerülés miatt kiszabott büntetés kínai elemzők szerint annak a jele, hogy az állam szeretné minél jobban ellenőrzés alá vonni az elmúlt években óriási méretűre növő belföldi internetes kereskedelmi szektort.
Viyát Kína streamingkirálynőjeként emlegetik, hatalmas követőtáborának köszönhetően sikerült felkerülnie a Time magazin legbefolyásosabb embereit gyűjtő listájára 2021-ben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.