Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A szerkesztőség mind a tizenegy tagja felmondott, mert úgy érzik, a lap körül egyre fogyott a levegő. A politikai nyomásgyakorlást a pénzügyi támogatások megvonásában látták tetten érhetőnek, ami már elviselhetetlenül beszűkítette a lehetőségeiket. Lapunknak azt mondták, folytatják.
Egyszerre mondott fel az egyik legfontosabb erdélyi magyar nyelvű hírportál, a Transindex teljes szerkesztősége. A felmondást a szerkesztőségi tagok egyenként írták alá: Babos Krisztina, Bakk-Dávid Tímea, Gál László, Gyöngyi Annamária, Horváth-Kovács Szilárd, Kádár Kata, Kicsid Attila, Kulcsár Árpád, Tőkés Hunor, Kolozsi Emese, Vig Emese.
Vig Emese felelős szerkesztő a hvg.hu-nak elmondta, annak a korszaknak, amit Transindexnek neveztek, egészen biztosan vége. A többségi tulajdonos eladni készül a tulajdonrészét, és kérdésessé vált, hogy az új tulajdonos tovább működtetné-e a brandet. „Ebben mi már nem kívánunk részt venni” – mondta a szerkesztő. Szerinte már régóta látható volt, hogy megpróbálják ellehetetleníteni a lapot.
„Ősszel már kiálltunk, és elmondtuk az olvasóinknak, hogy az RMDSZ-alapítványok, amelyek eddig támogatták a lapot - mint minden erdélyi magyar sajtót -, megvonták a támogatásukat. Egy egyre szűkülő ösvényre kerültünk, amit már nem kívántunk végigjárni” – mondta a Vig Emese.
Szerinte a szerkesztőség teljes állományának a felmondása saját döntés volt, összesen 11-en mondtak fel.
Az újságíró szerint konkrét ügyben nem kaptak soha politikai nyomásgyakorlást, ennek náluk nem is lett volna értelme. Inkább a pénzcsapok elzárásában látták a politikai szándékot. Egy idő után nem látták értelmét a folytatásnak teljes pénzhiány és az elhallgattatásukra irányuló törekvések mellett.
A szerkesztő a hvg.hu-nak elmondta, vannak terveik a jövőre nézve, de erről egyelőre nem kívánnak részleteket közölni, mert megvárják milyen reakciók érkeznek a többségi tulajdonos részéről. Aztán annyit hozzátett, most úgy döntöttek, egy tiszta vágással elválnak a Transindextől, és egy új lapot indítanak.
„Az indulás óta sokszor változott a csapat, és sok mindenben változott a Transindex is, de abban biztosan nem, hogy most is ugyanazon értékek mellett tartjuk fontosnak kiállni, mint egykor, és hogy most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat” – áll a közleményében.
A Transindex tavaly novemberben támogatói kampányt indított, mert úgy látták, hogy veszélybe került az újság működése. Ekkor azt írták, hogy a portál fenntartása az olvasók hozzájárulása nélkül már nem lehetséges. A Transindexet 1999-ben alapították, a szerkesztősége Kolozsváron található, a portál jelszava eddig az volt: „a napos oldal”.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?