Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A biodómot a főváros további állami részvétel nélkül nem tudja befejezni.
Az állatkerti biodóm ügyében tartott meghallgatásra a meghívottak fele sem ment el, köztük Persányi Miklós, az állatkert volt főigazgatója, a projekt szülőatyja, vagy éppen Scheer Sándor, a generálkivitelező Market Építő Zrt. Vezérigazgatója – számolt be róla a Népszava.
A megjelent szakértők – közbeszerzési tanácsadó, műszaki ellenőr – pedig más szavakkal ugyan, de egyre-másra azt hajtogatták, hogy ők nem voltak döntési helyzetben, minden esetben a megbízó kérésének megfelelően cselekedtek.
A napilap szerint az épület hiába készült el a korábban a kormány által megítélt 45 milliárd forintos költségkereten belül,
a berendezés, a növények és állatok betelepítése, a beléptetőrendszer kialakítása, az étterem és az egyéb kiszolgáló helyiségek felszerelése még mind hátravan, miközben az állami támogatásból alig 6 milliárd maradt, amiből élők helyett legfeljebb festett pálmákra és cápákra futná.
Hiába próbálta kitartó ismételgetéssel megtudni a szakértőktől Élő Norbert, a bizottság Demokratikus Koalíció által delegált tagja, hogy mi került az állatkert által megrendelt hatástanulmányon 300 millióba, ha végül az abban elővezetett adatokból, műszaki tartalomból és költségszámításokból minden tévesnek bizonyult – írta a lap.
Kész sincs, de így is 630 millió forintot emésztett fel a Biodóm fenntartása tavaly
Befejezni nem tudják, elbontani nem lehet, de másra sem használható a félkész Biodóm. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint az új kormány június végén visszakérheti a beruházásra adott 38 milliárdot a fővárostól.
„Ez egy komplett előkészítő anyag volt engedélyes tervekkel, gazdasági számításokkal a kivitelezésre, üzemeltetésre, illetve megtérülésre” – mondta Kozó László, a Fővárosi Állat- és Növénykert volt operatív igazgatója, aki szerint az épület kész van, csak be kell rendezni.
A biodómot a főváros további állami részvétel nélkül nem tudja befejezni, elbontani nem lehet, és más célra sem használható. Ráadásul a félkész projekt akár az önkormányzatot is bedöntheti, ha az új kormány június végén, a szerződés lejártakor visszakéri a beruházásra eddig állami forrásból elköltött 38 milliárdot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.