„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Évente és kilométerenként 96,2 millió forintért Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei fogják üzemeltetni 35 évig a teljes magyarországi gyorsforgalmi úthálózatot. Cserébe az első tíz évben még építeniük/bővíteniük kell 550 kilométer utat. Rogán Antal szerint örvendetes, hogy van Magyarországon olyan szereplő, aki felnőtt a feladathoz, és azt még a mostani nehéz körülmények közt is képes vállalni.
A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte a hazai gyorsforgalmi úthálózat bővítésére és 35 évig tartó üzemeltetésére kiírt koncessziós eljárást – derült ki az elektronikus közbeszerzési rendszerben közzétett bírálati lapból. A Themis konzorciumi társai:
Mivel a magántőkealapok tulajdonosait (mármint befektetőit) nem lehet megismerni, elvileg nem lehet tudni, kiknek a kezelésébe kerül az ország összes gyorsforgalmi útja a következő 35 évre.
A gyakorlatban az alapokat kezelő alapkezelőkből lehet rá következtetni, kinek a pénze van bennük. A Themist a Minerva alapkezelő kezeli, ez Szíjj László építőipari nagyvállalkozóé. Szíjj kiváló kapcsolatot ápol Mészáros Lőrinccel – a Konzum magántőkealapról nem csak sejteni, hogy Mészárosé, ezt a felcsúti mágnás, és akkori felesége, Beatrix 2018-ban elismerték.
Az alvállalkozóként megadott cégek listáján is hemzsegnek a Szíjj- és Mészáros-érdekeltségek, köztük Szíjj László zászlóshajója, a Duna Aszfalt, illetve a Mészáros-féle Mészáros és Mészáros Zrt.
Egyszóval nyugodtan kijelenthető, hogy a magyar állam épp 35 évre koncesszióba adja a teljes gyorsforgalmi úthálózat kezelését Mészáros Lőrincnek és Szíjj Lászlónak.
Mészáros Lőrinc személye természetesen nem befolyásolta az eljárás eredményét
– szögezte le a hvg.hu kérdésére az eljárás lezárása kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen Rogán Antal állami koncessziókért felelős miniszter. Rogán Antal hangsúlyozta, hogy nyílt, uniós eljárást bonyolítottak le, transzparens verseny volt. A miniszter szerint ezzel együtt örvendetes, hogy ma Magyarországon van olyan hazai szereplő, aki képes felvenni a versenyt a külföldiekkel – a koncessziós eljárásban a Strabag adott be ajánlatot a Colassal, de kiesett egy ausztriai versenyhatósági eljárás miatt. Rogán Antal szerint
lehet szíjjlászlózni meg mészároslőrincezni, de ezek a szereplők mindig versenyen nyertek el megbízásokat, és jelen esetben jobb, hogy ők nyertek, mintha egy külföldi nyert volna.
Rogán Antal szerint
örvendetes, hogy a nyertes konzorcium ilyen feltételekkel elvitte a megbízást, hiszen különösen a jelenlegi finanszírozási környezetben hatalmas terhet és sok kockázatot vállal magára,
mivel a kiírásban szereplő útépítéseket és -bővítéseket az első tíz évben kell megvalósítani.
Rogán Antal szerint
az eljárás lezárását nem szándékosan időzítették az országgyűlési választások utánra,
ő örült volna a legjobban, ha minél előbb sikerül lezárni, de bonyolult eljárás volt, ráadásul a háború kirobbanása után a gazdasági környezet is változott.
Ahogy az már a koncessziós eljárás kiírása óta ismert, a magyar állam a teljes, 1662 kilométeres (plusz 381 kilométer kiegészítő) gyorsforgalmi úthálózat kezelését koncesszióba adja. A koncesszornak ezen felül még 545 kilométernyi utat kell építenie és bővítenie, a beruházásokat neki kell finanszírozni. Rogán Antal ismét elmondta, ezt a beruházási volument ilyen rövid idő alatt az állami költségvetés nem lett volna képes finanszírozni.
Mindezért cserébe a Themis-konzorcium a koncesszió teljes időtartama alatt rendelkezésre állási díjat kap. A Themis-konzorcium mellett még a Dömper Kft. indult, a Themis-ajánlat volt az alacsonyabb: évente és kilométerenként 96,2 millió forint.
Rogán Antal elmondta, hogy
az összes építendő útszakasz nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lesz.
Az állam az üzemeltetéssel kapcsolatos eszközöket átadja a koncesszornak, vagyis a koncesszornak felbecsült értéken meg kell vásárolnia a Magyar Közút autópálya-üzemeltetési üzletágát.
Az útdíjakat továbbra is az állam fogja beszedni, és a beszedett útdíjnak fedeznie kell a rendelkezésre állási díjat. A miniszter szerint a koncessziós modell bevezetése kapcsán nem lesz szükség díjemelésre. A közlekedők az egész átállásból nem fognak észrevenni semmit.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.