Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Közbeszerzési Döntőbizottság azért bírságolt, mert szerintük a Budapesti Közlekedési Központ nem ellenőrizte megfelelően a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. egyes vállalkozóit.
Kilenc hónapnyi vizsgálódás után 15-15 millió forintra büntette a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) és az A-Híd Zrt.-t a Közbeszerzési Döntőbizottság (KBD). A BKK sem a döntést, sem a kiszabott bírság mértékét nem tartja megalapozottnak, ezért vizsgálja a felülvizsgálati eljárás lehetőségét – olvasható a közleményükben.
A BKK azt írja: a hatóság egyrészt azt kifogásolja, hogy néhány, a teljesítésbe bevont alvállalkozót az A-Híd Zrt. nem előzetesen, hanem az alvállalkozási szerződés megkötését követően jelentett be a megrendelő BKK-nak. A határozat ugyanakkor maga is megerősítette, hogy a bejelentésnek az A-Híd Zrt. minden esetben eleget tett, a jogsértés nem volt szándékos és nem befolyásolta a közbeszerzést lezáró döntést. A KDB másik kifogása az, hogy ezt a késést nem vette észre a BKK, holott ennek – tekintettel a napi szinten megvalósuló helyszíni ellenőrzésekre – fel kellett volna tűnnie.
A BKK a döntést azért tartja életszerűtlennek, mert szerintük a KDB elvárása teljesen életszerűtlen egy olyan kivitelezés helyszínén, ahol akár száz fő is dolgozik egyszerre, ráadásul számos közreműködő nem található meg a munkaterületen, mivel nem ott van feladata. Például az oroszlánok restaurálását sem a Lánchídnál végzik. Szerintük a KDB azt sem vette figyelembe, hogy az A-Híd Zrt. az alvállalkozók bejelentését folyamatosan végezte, és közülük mindössze néhány esetben volt késedelmes a bejelentés a hatóság szerint.
Azt is jelezte a BKK, hogy a bírság kiszabása során a KDB egységes mértékben büntette mindkét felet, holott a határozatában a döntés alapjául szolgáló indokoknak csak töredéke vonatkozik rájuk.
Közölték azt is, hogy megvizsgálják a felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének lehetőségét.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.