Orbán adja a profitot Tiborcz István üzleteihez

A kormányfő veje immár Budapest több meghatározó ingatlanfejlesztésében is érdekelt, cégcsoportja pedig eddigi legsikeresebb évét tudja maga mögött. Tiborcz István mégsem képes még egy falusias városka focipályáját sem úgy pótolni, hogy a fizetnivalót ne az állam állja.

  • HVG HVG
Orbán adja a profitot Tiborcz István üzleteihez

Tavasszal derült ki, hogy Tiborcz István felvásárolta a Diófa Alapkezelőt, amely a Főnix Magántőkealapon keresztül olyan budapesti ingatlanfejlesztésekben szerzett befolyást, mint a BudaPart a Kopaszi-gátnál. Budapest és az ország legszebb, legkülönlegesebb ingatlanfejlesztései immár a kormányfő vejénél vannak. A BudaParton és a Düreren kívül az üzletember cégcsoportja, a BDPST Group építkezik a belváros több meghatározó pontján is.

Tiborcz ingatlanokban és pénzügyi befektetésekben is megtestesülő vagyonát már a hitelek nélkül is 47 milliárd forintra becsülik, ha pedig tervezett fejlesztései elkészülnek, és mentesülnek a kölcsön terhétől, jóval százmilliárd fölé emelkedhet majd a HVG számításai szerint. Mindez 2010 óta, vagyis az Orbán-kormány hivatalba lépése óta jött össze.

Tiborcz István az apósi segítséget firtató kérdéseket ugyan elhárítja, magyarázata azonban nem elégséges arra, miként nőtt a vagyona az elmúlt hét év alatt a tizenötszörösére. Az állami és önkormányzati patrónusok rendre időben érkező döntései viszont már érthetővé teszik a cseppet sem szokványos gyarapodást, kezdve mindjárt azzal, hogy a 2010-es évek elején akkori cégét, az Eliost bízták meg az EU által támogatott közvilágítási fejlesztéssel.

Tiborcz mesés gazdagodásáról, az ahhoz nyújtott állami segítségről a HVG csütörtökön megjelenő számában és a hvg360-on olvashat bővebben:

HVG
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.