Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Magyarország egyik legnagyobb új, automatizált logisztikai központját építi fel az eMAG-Extreme Digital Dunaharasztiban.
Közel 117 ezer négyzetméteres alapterületű, számos automatizált megoldást is alkalmazó logisztikai központból szolgáltat hamarosan az eMAG-Extreme Digital, a Dunaharasztiban mintegy 35 milliárd forint értékű beruházással épülő óriásraktár a tervek szerint már karácsonykor működni fog - áll a cég közleményében.
A cég azt mondja, hogy a fejlesztést a növekvő kínálatuk indokolta, most már 4 millió fajta terméket árusítanak. A központ az első évben mintegy 350 ember számára biztosít majd munkalehetőséget, de a vállalat várakozásai szerint négy éven belül várhatóan 600 főre bővülhet majd az itt dolgozó logisztikai munkatársak száma.
Azt pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondta, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a raktárbázis létesítéséhez.
Az épülő logisztikai központ ultramodern robotizált megoldásokkal alkalmaz majd, és nem csak magyarországi, de hat további piacra (horvát, szlovén, szlovák, osztrák, német, cseh) is szállítanak majd innen termékeket. A saját logisztikai központ felépítésén túl eMAG-Extreme Digital több mint 5 milliárd forint értékben ruház be olyan, magas fokú automatizációt kínáló logisztikai eszközök beszerzésébe is, amelyek alkalmazásával tovább gyorsulhat a rendelések kiszolgálása.
Azt is közölték, hogy bővítik az Easybox csomagautomata-hálózatot.
Egyébként ez lesz a romániai székhelyű eMAG-vállalatcsoport első külföldi országban létesített, saját tulajdonú logisztikai központja. A létesítmény építése már megkezdődött, a projekt generál kivitelezője ai Baupartner Construct, amely több hasonló raktárat épített a cégcsoportnak Romániában.
A cégcsoport azt mondja, hogy a dunaharaszti raktár létesítése a hosszú távú stratégiájuk része, ennek keretében mintegy 255 milliárd forintnak megfelelő összeget fektet be a vállalat regionális terjeszkedésbe, technológiába és infrastruktúrába.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.