Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Wolt azt írta, csak a közösségi médiából értesült, hogy a futárok demonstrációt szerveztek hétfő reggelre.
Megértjük a futár partnerek felháborodását
– nyilatkozta Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója a 444-nek arról, hogy a futárok aktívan részt vesznek a katatörvény módosítása elleni tüntetéseken, sőt, a hétfői hídlezárást ők szervezték. Hozzátette: a Wolt is csak a közösségi médiából értesült, hogy a futárok demonstrációt szerveztek hétfőre.
„A Wolt tiszteletben tartja a futár partnerek függetlenségét és véleménynyilvánítási szabadságát, így nem korlátozza vagy tiltja a futár partnerek számára a demonstrációkon való részvételt, ugyanakkor nem is buzdítja őket erre” – mondta Sabjányi, hozzátéve, a cég egyébként dolgozik a kata kiesése miatt felmerülő problémák megoldásán (hiszen a legtöbb futár így adózik).
Megértjük minden katás adózó, így a futárpartnereink frusztrációját és aggodalmát is a jövővel kapcsolatban, akár vidéken élnek, akár a fővárosban -
ezt már a másik nagy ételkiszállító cég, a Foodpanda ügyvezetője, Juhász István válaszolta a portál érdeklődésére.
Mindkét cégnél leszögezték: az ételkiszállítás a demonstrációk alatt sem akadozik, hiszen a futárok mindig maguk jelentkeznek be a munkára az adott időszakokban, így aki épp demonstrál, nem is kap kiszállítási feladatot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.