Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A kerületi rendészek többször is voltak a vendéglátóhelynél, de egyszer sem találták nyitva. Nem véletlenül.
Alig egy nappal azután, hogy megjelent a leleplező videó a Hajós utcai bárról, a vendéglátóhely üzemeltetője bejelentést tett a polgármesteri hivatalnak, hogy augusztus 23-ával befejezték a tevékenységüket – közölte a terézvárosi önkormányzat.
A vendéglátóhelyet a PPPeter névre hallgató szlovák influenszer buktatta le. A Tripadvisoron elérhető értékelések segítségével kikereste a legrosszabb minősítésű budapesti helyet, majd felkereste a bárt. Videójában az volt látható, hogy a pesti vendéglátóhelyre magyar nők behívják a külföldi férfi vendégeket, majd egymás után rendelik az italokat, és végül egy irreálisan magas összeget kell kifizetnie a külföldieknek, amit ráadásul csak készpénzben tehetnek meg.
Soproni Tamás kerületi polgármester az eset után elmondta, hogy a terézvárosi önkormányzat bejelentést tett a NAV-nál a kártyás fizetés lehetőségének elmaradása, valamint a fogyasztóvédelmi hatóságnál tisztességtelen árképzés miatt.
A kerületi rendészek többször is jártak a Hajós utcai kávézónál, de a leleplező videó megjelenése után egyszer sem találták azt nyitva. A polgármester szerint megijedhetett a vendéglátóhely üzemeltetője a botránytól.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kérdésére azt közölte korábban, hogy csalás miatt indulhat nyomozás.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?