Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kamara elnöke szerint egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés.
Javaslatokat tett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kormánynak, hogy hogyan lehetne segíteni a vállalkozásokat az elszálló energiaárakkal vívott harcukban – mondta az ATV-nek Parragh László, a szervezet elnöke.
Parragh szerint a legnagyobb bajban a legkisebbek vannak, mert az ő tervezőképességük, tőkeerejük nem elegendő arra, hogy hosszú távon túléljenek. Az ő számuk 800 ezerre tehető.
A javaslatok között szerepel az elnök szerint, hogy az erőfölénnyel való visszaélést próbálja a kormány korlátozni – vagyis ha valaki gázt akar vásárolni, akkor közlik vele, hogy nincs, nem adnak ajánlatot, vagy ha adnak, akkor olyan feltételekkel, amit nem lehet teljesíteni. Azt is javasolják, hogy ne lehessen leszerelni egy mérőórát, ha időlegesen megszűnik egy szolgáltatás.
Parragh azt mondta a csatornának, hogy az erőforrásokat a vállalkozások megsegítésére kell fordítani, a termelő tevékenységet, a feldolgozóipart kell megmenteni, mert szerinte az a hazai termelés bázisa.
Ismét előkerült a vasárnapi boltzár ötlete. Szerinte azoknak van igaza, akik azt hangoztatják, ez egy jó lehetőség lenne a spórolásra. Néha egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés – mondta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”