Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A hulladékszállítók béremelést követelnek, de a felső vezetés nem hajlandó tárgyalni velük, és ha nem veszik fel a munkát, a katasztrófavédelem segítségével oldják meg a szemét elszállítását.
Megtagadták a munkát a kukások az FKF Ecseri úti telephelyén – derül ki a Blikk helyszíni tudósításából, melynek során a telephely biztonsági őrei a lap munkatársának kameráját is meglökték, végül a kukások védték meg.
A kukások legnagyobb gondja, hogy miközben a médiában olyan információk keringenek, miszerint 400-450 ezer forintra rúgó havi fizetésekért dolgoznak, a valóság ezzel szemben az, hogy kétszázezreket keresnek, többen a fizetési papírjukat is megmutatták a Blikk tudósítójának. A hulladékszállítók másik problémája, hogy a cég által felvett ellenőrök, akiknek annyi a dolguk, hogy követik a kukásautót és ellenőrzik, hogy a megfelelő szeméttárolókat ürítik-e ki a kukások, lényegesen többet keresnek náluk.
A spontán kialakuló munkabeszüntetést Lázár Lászlóné Éva szakszervezeti vezető is próbálta megakadályozni, aki azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. A tiltakozók erre hazaküldték, egyikük azzal érvelt, hogy a szakszervezet dolga a munkavállalók és nem a munkáltatók érdekeinek képviselete.
Délelőtt tízkor egy felsővezető is kijött a dolgozókhoz, ám érdemi tárgyalást nem kezdeményezett, csupán közölte, hogy amíg a kukások sztrájkolnak, addig a katasztrófavédelemmel oldják meg a szemétszállítást, ám ez a munkások szerint nem lesz megoldható. A lap arról is tudósított, hogy a kukásforradalom egyelőre csak az Ecseri úton tört ki, az FKF többi telephelyén rendben zajlik a munka.
A helyzettel kapcsolatban megkerestük az FKF-et és az alábbi kérdésekre várjuk válaszaikat:
Amennyiben reagál a cég, frissítjük cikkünket.
(Képünk illusztráció.)
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
1995 júliusában a boszniai szerb hadsereg minden korábbinál súlyosabb háborús bűncselekményt követett el: Ratko Mladics szerb főparancsnok katonái több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút öltek meg a kelet-boszniai Srebrenicában.
Később biciklivel, motorral, vonattal és gyalog folytatja az ország bejárását.
Olyan kaliberű koncertet adtak, amiről regényt lehetne írni.
A Pride azon résztvevői ellen sem indítanak eljárást, akik ellen magánszemély tett feljelentést.
A színésznő szerint az egykori politikus eltaszította magától a barátait.