Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az étteremben a menü egy főre 130 euróba (54 ezer forint) kerül.
Panaszt tett egy vendég, miután egy írországi Michelin-csillagos étterem levonta tőle a foglalási díjat, annak ellenére, hogy a tervezett vacsorát azért mondták le, mert gyermeküket kórházba kellett vinniük – hívta fel az esetre a figyelmet a 24.hu.
Mint írják, a férfi számlájáról 250 eurót (104 ezer forint) vont le a Cork megyei Kinsale-ben található Bastion étterem. Az étterem egyik tulajdonosa, Helen McDonald a levonást azzal indokolta, hogy fél órával a tervezett érkezésük, azaz a leegyeztetett vacsoraidőpont előtt mondták le a foglalást.
Az önök asztala egész este üres volt, és az összes étel, amit önnek és a feleségének készítettek, a kukában landolt
– írja a tulajdonos.
Az étteremben egy menü egy főre 130 euróba (54 ezer forint) kerül.
Az étterem tulajdonosa azt írja, ők megadták arra is az esélyt a férfinak, hogy keressen mást maguk helyett, aki el tudna menni a vacsorára, máskülönben le kell vonniuk a foglalás díját. A tulajdonos hozzátette, sajnálja, hogy a családnak kórházba kellett mennie, de minden vendégre ugyanaz a szabály vonatkozik, és senkivel nem tehetnek kivételt.
Nyitóképünk illusztráció
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.