Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nyílt levelet írt Balaicz Zoltán a Posta vezérigazgatójának.
Egyeztetnének a polgármesterek a Magyar Postával a november 12-től ideiglenesen bezáró hivatalok miatt – számolt be az RTL Híradó.
Zalaegerszegen hat postát is bezárnak, ami miatt nem csak a lakók, de még a polgármester is fel van háborodva. Az RTL szerint Balaicz Zoltán a sajtóból tudta meg, hogy bezárják a postahivatalokat. A Facebookra kiposztolta a nyílt levelét, amit Simon Csillának, a Magyar Posta Zrt. megbízott vezérigazgatójának írt.
Azt írta, hogy az önkormányzat jogos elvárása, hogy minden, a települést, a polgárokat érintő ügyben az ész érvek és adatok megismerésével, álláspontjaik ismertetésével legyen konzultáció az érintettekkel. Személyes egyeztetést sürgetett. Szombathely ellenzéki polgármestere, Nemény András is levélben tiltakozott a bezárások miatt.
A Magyar Posta azt írta, így is túlteljesítik a jogszabályban előírt kötelezettségeket, arra azonban nem reagáltak, hogy a városvezetőkkel tárgyalnának-e.
Itt a teljes lista: nézze meg, önnél is bezár-e ideiglenesen a posta
A Magyar Posta összefoglalta, mely posták zárnak be ideiglenesen november közepétől. Mutatjuk az eddigi teljes listát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.