Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amennyiben a szentpétervári projekt sikeresnek bizonyul, a jövőben fiókintézményei jelenhetnek meg másutt is.
Védelmi technológiákat fejlesztő központot nyitott, CSVK Wagner Centr néven Szentpéterváron Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport mögött álló orosz üzletember – jelentette pénteken a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
A CSVK rövidítés a "katonai magánvállalat" orosz kifejezés kezdőbetűiből áll. A Wagner magánhadsereg létezését – amelyet sokáig tagadtak Oroszországban – az ukrajnai háború kitörése után ismerték el hivatalosan is Moszkvában. A központot a népi egység ünnepnapján nyitották meg.
Prigozsin korábban azt mondta, hogy a Wagner Központ ingyenes működési teret bocsát feltalálók, tervezők, IT-specialisták, kísérleti vállalkozások és startupok rendelkezésére. Mint mondta, a cél az, hogy az épületegyüttes "kényelmes környezetet biztosítson az ötleteléshez Oroszország védelmi képességeinek javítása érdekében, beleértve az informatikát is. A bulvársajtóban "Putyin séfjeként" emlegetett üzletember azt hangoztatta, hogy amennyiben a szentpétervári projekt sikeresnek bizonyul, a jövőben fiókintézményei jelenhetnek meg másutt is.
A Wagner Központ az első napon minden érdeklődő előtt nyitva állt, a létesítményben nyilvános fórumokat tartottak az információs biztonságáról és a médiatechnológiák fejlődéséről az ukrajnai "különleges hadművelettel" összefüggésben. A RIA Novosztyi szerint délután itt rendezik meg az első Gyermekek a békéért elnevezésű gyermekkongresszust szentpétervári és luhanszki résztvevőkkel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.