Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az alkalmazást még ki kell fejleszteni, amikor élesítik, az alkalmazottak egérmozgásait is követi majd.
Bruttó 190,5 millió forint értékben kötött szerződést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Fornax ICT Kft. vezette konzorcium egy aktivistást mérő alkalmazás kifejlesztésére, mellyel az MTVA-dolgozókat figyelik majd meg, írja az rtl.hu.
A beszerzést a médiavállalat azzal indokolta, hogy a koronavírus miatt megváltozott munkarendben meg akarja tartani a dolgozók produktivitását, illetve objektíven akarja mérni a teljesítményüket. Az eszköz vélhetően még nincs kész, a szerződés időtartama annak aláírásától – június közepétől – számított 180 naptári nap.
Az új rendszernek képesnek kell lennie legalább a következő aktivitások észlelésére és annak mérésére:
A rendszer inaktív időszakban jelezni fog a dolgozónak, és mérni fogja az erre adott reakcióidőt. A szüneteket, szabadságokat, távolléteket is ez az alkalmazás fogja kezelni, a statisztikákat az alkalmazottnak is megjeleníti, a vezetőknek pedig e-mailes jelentéseket küld.
Mivel a dokumentációban a koronavírus miatti megváltozott munkarendre hivatkoznak, az rtl.hu szerette volna megtudni, hogy ezt a rendszert csak a home office-ban dolgozókra alkalmazzák-e majd, de az MTVA nem válaszolt nekik.
A Fornax ICT Kft. egyébként a Visioners Zrt.-n keresztül Balásy Bulcsú érdekeltsége, aki az Orbán-kormány bejáratott plakátfelelősének, Balásy Gyulának a féltestvére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.