Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szolgáltató gazdasági problémái állhatnak a háttérben.
Távozik posztjáról a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Keszler Ferenc – írja az Index. Keszler már 2008 és 2012 között is vezette a céget, majd gazdasági vezérigazgató-helyettesként dolgozott, 2020 nyarán pedig ismét a vízművek első emberének kérte fel a főváros vezetése.
Az Index szerint távozása hátterében az állhat, hogy a cég jelentős veszteséget termelt az elmúlt években és úgy tudják, a társaság saját tőkéje a jegyzett tőke 2/3-a alá csökkent, ezért a hatályos jogszabályok szerint azonnali pótbefizetésre vagy támogatásra van szükség, így levelet is írtak Karácsony Gergely főpolgármesternek, amelyben legalább 9 milliárd forintnyi támogatást kértek. Úgy tudják, a veszteség eléri a 18 milliárdot és korábban felmerült az is, hogy a főváros ingyenesen átadná a vízműveket az államnak, ám ezt a közgyűlés augusztusban leszavazta.
A gazdasági nehézségek miatt a Fővárosi Vízművek igazgatósága közgyűlést hívott össze december 15-re, ahol várhatóan a PwC által készített könyvvizsgálói jelentést és az üzleti tervet vizsgálják majd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.