Egyelőre nem kapja meg a kormány a Fővárosi Vízműveket

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a múlt héten még azzal indokolta az előterjesztést, hogy Budapest jobb gazdája a víziközműhálózatnak, mint a kormány lenne.

Egyelőre nem kapja meg a kormány a Fővárosi Vízműveket

A kormánypárti képviselők tartózkodása mellett, azonban az összes ellenzéki képviselő és polgármester „igen” voksa mellett elutasította szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy ingyen átengedje Budapest víziközműhálózatát állami kezelésbe.

Kiss Ambrus általános főpolgármesterhelyettes egy múlt heti háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy a főváros kezelésében jelenleg nagyjából 400 milliárd forintnyi víziközműhálózat van, ezt pedig ellentételezés nélkül nem fogják átengedni kezelésre a kormánynak.

Az előterjesztéssel kapcsolatban azonban nem volt egyértelmű, hogy egyáltalán napirendre kerül-e: több fideszes képviselő is szóvá tette a közgyűlés elején, hogy a 11-es napirendi pontként szereplő előterjesztést hiába kellett volna hétfőn délig véglegesíteniük az előterjesztőknek, nem végeztek vele addig. Ennek ellenére napirendre vették és el is fogadták ezt a képviselők.

Arról, hogy az állam ingyen átvenné az önkormányzati kezelésben lévő víziközműhálózatokat, itt írtunk bővebben: 

Visszautasíthatatlan ajánlatot tett az állam az önkormányzati vízművekért

Az energiaválság miatt ellehetetlenülő vízművek feltett kézzel kerülhetnek át a Nemzeti Vízművekhez. Augusztus elején kaptak ajánlatot az önkormányzati szolgáltatók, novemberben már le is zavarnák az államosítást.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.