Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Saját cégével végeztette el halastava fejlesztését egy férfi, amire összesen 373 milliós támogatást nyert el. A bíróság első fokon felfüggesztett börtönre ítélte, az ügyészség viszont súlyosbításért fellebbezett.
Egy év tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt első fokon különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki ellen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult büntetőeljárás. A bíróság emellett 1,75 millió forint pénzbüntetést is kiszabott rá, két évre eltiltotta a cégvezetéstől és 313 millió forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben – derült ki a vádat képviselő Fővárosi Főügyészség közleményéből, amely azt is jelezte, fellebbeznek a nem jogerős ítélet ellen, mert szerintük a 69 éves férfira
A vád szerint az illető a lányával – aki a későbbi ügyletek csalárd voltáról nem tudott – közös tulajdonában álló halastavat akarta fejleszteni. Ehhez azonban saját cége nem rendelkezett elegendő forrással, ezért azt találta ki, hogy a támogatási feltételeket kijátszva, pénzt fog kicsalni az Európai Halászati Alapból.
A halastavat bérbeadták a férfi cégének, majd aki a cég képviseletében 2009 júliusában támogatás iránti kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A kérelemhez csatolt két másik cégtől származó árajánlatot is a tervezett rekonstrukciós munkákra, de arról nem szólt, hogy – alvállalkozói szerződés, gép bérbeadása és munkaerőkölcsönzés útján – valójában a saját vállalkozása fogja elvégezni ezeket a munkákat. Pedig ez kizáró oknak számít a pályázat elbírálása során. A módszert még egyszer, 2011-ben is alkalmazta, így 2010 és 2014 között, utófinanszírozás keretében, több ütemben
összesen több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Az OLAF vizsgálta a támogatásokat és igazságügyi ajánlásokkal élt a Legfőbb Ügyészség felé, amely ez alapján indított büntetőeljárást, a Fővárosi Főügyészség aztán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Fővárosi Törvényszéken emelt vádat ellene.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.