Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Év végi összegző közleményt adott ki a GVH arról, hány milliárd forint bírságot és jóvátételt fizettetett ki idén, és azt is előre vetítette, hogy 2023 egyik fontos témája az élelmiszer-drágulás vizsgálata lesz.
Összesen 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt, valamint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idén. A hivatal közleményében azt írta: 101 vállalkozást vontak eljárás alá, ebből 57-et bírságoltak meg, közülük öt élt a jogorvoslat lehetőségével. A Yettel 1,3 milliárd forint, a Vodafone 245 millió forint, az Alza pedig 450 millió forint fogyasztói jóvátételt vállalt idén a hivatal eljárásának eredményként.
Arra is kitértek, hogy szakembereik piaci konzultációba kezdtek ebben az évben, amit 2023-ban is folytatnak.
A beszerzett adatok ismeretében elemzik az élelmiszerek drágulásának okait, és vizsgálatot készítenek elő az infláció mögött álló, a versenyjogot érintő okok feltárására – ígérték.
Az, hogy az élelmiszer-drágulást a versenyjog megsértése is okozná, egészen új fordulat a kommunikációban, de azt valóban nem ők vizsgálhatják, hogy a forint rossz árfolyama, az élelmiszeriparunk gyengesége, valamint az árstopok elrendelése miatt az összes nem árstopos étel drágulása mekkora inflációt okoz.
A GVH 2022-ben három nagy kartellügyet zárt le, az építőipar, az altató- és lélegeztetőgép-beszerzések, valamint a hangszerkereskedelem területén; ezek keretében összesen több mint 800 millió forint bírságot szabott ki – írták.
Arról is beszámoltak, hogy a hivatalhoz idén összességében több mint 1200 jelzés érkezett, amelyek mintegy 20 százaléka tartozott ténylegesen a GVH hatáskörébe. Az ügyfélmegkeresések további mintegy 70 százalékát a hivatal továbbította a hatáskörrel rendelkező hatóságok részére – fűzték hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.