Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Anyagilag jól járhat Palkovics László a munkahelyváltással, a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó cégnél, amelynek a vezérigazgatója lett, csúcsminiszteri fizetést kaphat az alapítói határozat szerint a vezető.
Havi bruttó 5 millió forint lehet Palkovics László alapbére az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-nél, ahova az után távozott, hogy lemondott a technológiai és ipari miniszteri posztról – írta meg a 24.hu a cég alapítói határozata alapján.
Palkovicsot november 16-án nevezték ki a védelmi ipari stratégia végrehajtásáért felelős vagyonkezelő cég vezérigazgatójának, két nappal az után, hogy nagy nehezen megerősítették, tényleg lemondott a miniszterségről (emlékezetes, majdnem egy hétig terjedt a hír arról, hogy beadta a lemondását, de ezt sokáig senki nem akarta a kormányból megerősíteni).
Szintén Palkovics lett az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője, itt a cég honlapja szerint nem kap külön fizetést. Hogy a győri Széchenyi István Egyetemet működtető kuratórium elnöki tisztjéért mennyit kap, azt nem közölték. Hamarosan még egy állása lehet: januárban szavaz a Rába Nyrt. rendkívüli közgyűlése arról, hogy megválasztja-e felügyelőbizottsági elnöknek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.