Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ezerkétszázzal többen dolgoztak novemberben, mint egy hónappal korábban.
4 millió 706 ezer magyar dolgozott 2022 novemberében – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez minimális, 1200 fős növekedést jelent októberhez képest, és a júniusi 4 millió 739 ezres csúcs óta ez volt az első hónap, amikor havi szinten nem csökkenést mértek.
Szeptember és november között három havi átlagban 4 millió 713 ezren dolgoztak, 26 ezerrel többen az egy évvel korábbinál. Az, hogy a tavalyinál magasabb a szám, és az, hogy a nyári csúcs óta is csak kisebb visszaesés volt, jól mutatja: bármennyire sok baj is van a magyar gazdaságban most, a cégek egyelőre kitartanak, próbálják minél kevesebb leépítéssel átvészelni a válságos időt.
Az egy évvel korábbihoz képest 26 ezerrel többen dolgoznak a magyarországi elsődleges munkaerőpiacon, és 16 ezerrel többen lettek a külföldre ingázók is. Eközben a közmunkások száma 16 ezerrel csökkent.
A munkanélküliség három havi átlagban 3,8 százalékos volt, ami némi növekedés az augusztus-november közötti 3,6-hoz képest. De mivel ahhoz, hogy valaki munkanélkülinek számítson, arra is szükség van, hogy regisztráljon munkanélküliként, és eközben nőtt a foglalkoztatottság, ez valószínűleg csak annyit jelent, hogy azok közül, akik az elmúlt pár hónapban elvesztették az állásukat, ezt többen jelentették be hivatalosan is.
Ha valaki elveszti a munkáját, annak átlagosan 9 hónapra van szüksége ahhoz, hogy új munkahelyet találjon. A munkanélküliek 31 százalékát teszi ki az a kör, akik több mint egy éve nem találnak állást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.