Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyezségre jutottak az Aldi Nord tulajdonosai a cég irányításáról.
Véget érni látszik Németország egyik legrégebb óta tartó családi üzleti viszálya: megállapodtak az Aldi Nord vezetői a cég jövőjéről – írja a Bloomberg.
A lap szerint Theo Albrecht örökösei egyezségre jutottak arról, hogy az eddig három tröszt irányította Aldi Nord csoportot egy holdingalapítványba szervezik át, amelyben egyenlő részesedése lesz a két fia, az ifjabb Theo és Berthold családjának.
Az Aldit eredetileg Theo és fivére, Karl alapították, de már az 1960-as évek elején felosztották. Az északi szárny (Nord) Theóé lett, amely évtizedekig megőrizte a diszkontjelleget, míg Karl cége, a déli szárny (Süd) hamarabb megkezdte a sajátmárkás termékek árusítását és multikkal bővítették a partneri körüket.
Az átalakítás az Aldi Nordnál 2012-ben indult meg, a folyamatot azonban gátolta – ahogy akkor megírtuk – a cégvezetésen belüli viszály. Theo Albrecht 1993-ban adta át fiainak az irányítást, ám miután 2013-ban Berthold meghalt, özvegye, Babette nagyobb beleszólást akart az ügyvezetésbe. A személyeskedéstől sem mentes ügy a bíróságig jutott.
Az Aldi két szárnya összesen több mint 10 ezer üzlettel rendelkezik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.